Áder egyeztet az ombudsman utódjáról

Áder János egyeztetésre hívta a parlamenti pártok frakcióvezetőit, hogy megismerje véleményüket az alapvető jogok új biztosának jelölésével kapcsolatban.

Az alapvető jogok biztosának jelölése előtt Áder János államfő személyes megbeszélésre hívta a parlamenti pártok frakcióvezetőit. A találkozó egy hét múlva, augusztus 6-án lesz - közölte a Köztársasági Elnöki Hivatal (KEH) Sajtóigazgatósága kedden az MTI-vel.

Szabó Mátét, az alapvető jogok biztosát az Országgyűlés 2007-ben választotta meg hat évre, megbízatása idén szeptember 24-én jár le.

Az alaptörvény és az alapvető jogok biztosáról szóló törvény értelmében a köztársasági elnöknek augusztus 10-éig kell javaslatot tennie az Országgyűlés által megválasztandó ombudsman személyére - emlékeztetett közleményében a KEH Sajtóigazgatósága.

A frakcióvezetőknek szóló meghívóban az államfő hangsúlyozta: "bár a törvény nem kötelez erre, mégis fontosnak tartom, hogy javaslatom megtétele előtt valamennyi országgyűlési frakció vezetőjével konzultáljak erről a kérdésről". A köztársasági elnök meggyőződése szerint - idézték a meghívó szövegét - "politikai nemzetünk egyetemes érdeke, hogy polgári demokráciánk alapvető jogintézményeit mindenkor a lehető legnagyobb konszenzus, közbizalom és tisztelet övezze. Biztos vagyok abban, hogy ezt minden felelős párt vezetője így gondolja. Miként biztos vagyok abban is, hogy az ezzel kapcsolatos demokratikus eszmecsere is ezt szolgálja".

Top cikkek
Érdemes elolvasni
1
Vélemény
NOL Piactér

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.