Adatbázis-építési botrány: ellen-videó a Magyar Nemzetnél

Az MSZP szerint provokáció a Magyar Nemzet Online-on (MNO) megjelent videó, kétségbeesett kísérlete a Fidesznek arra, hogy megpróbálja elterelni a figyelmet Kubatov Gábor beismerő vallomásáról, a törvénytelen Fidesz-adatgyűjtés ügyében.

Budai Bernadett az MTI-nek csütörtökön hangsúlyozta: az MSZP-nek kizárólag legális adatbázisa van, amelyet pénteken egy sajtó-háttérbeszélgetésen készek bemutatni. Addig viszont követeljük az érdemi választ a Fidesztől, hiszen a párt két napja hallgat a kampány legnagyobb botrányáról, úgy, hogy már az Országos Választási Bizottság és az adatvédelmi biztos is vizsgálódik - közölte.

Az MSZP szóvivője megjegyezte: a videón szereplő férfi nem ismerős nekik, az vélhetően egy fideszes statiszta. Az MNO által közölt - eredetileg a YouTube videómegosztóra felkerült - videón egy férfi beszél egy számítógép képernyője előtt. A gépen az MSZP adatbázis-kezelőjének működését magyarázza valakine.

 

A videó szövege

"Azt a rendszert, amit most látunk, Ron Werber hozta el Magyarországra. Ott tanultuk meg és alkalmaztuk először 2002-ben, így nyertük meg a választásokat is, hogy vasárnap is el kellett menni az állampolgárokhoz, a szimpatizánsainkhoz a házfelügyelőinknek, az embereinknek, be kellett hozzájuk kopogni, el kellett őket vinni szavazni, vasárnap is fel kellett őket hívni ez az adatbázis alapján, hogy menjenek el, menjenek el szavazni.

Így tudtuk mozgósítani a szimpatizánsainkat, így nyertünk 2002-ben is. A kopogtatócédula-gyűjtést segítő adatbázist aktívvá tették, ez azt jelenti, hogy mindenki, akitől begyűjtjük az ajánlószelvényeket (...) Arra kértek minket a központban, már évek óta, 2001 óta, hogy ezeket folyamatosan rögzítsük be a rendszerbe, és ezeket tartsuk nyilván, és ezeket minden egyes ilyen akciónál, EP- vagy önkormányzati vagy országgyűlési választás, akkor ezeket felrögzítjük, és akkor ezeket különböző módon le tudjuk majd szűrni.

S akkor itt látod, hogy itt a következő az, hogy a különböző adatbázisokban a központ mindenkihez különböző telefonszám-adatbázisokat rendel hozzá, és ezáltal mindenkihez fogunk tudni és tudunk telefonszámot, akkor is, hogyha éppen az illető állampolgár nem adja meg. Utána különböző utcajegyzékeket és különböző korcsoportos bontásokat láthatunk.

Most rámegyünk itt a támogatói adatbázisra. Belépünk, itt (...) a támogatói kezelést hogyha kiválasztjuk, akkor le fogunk tudni kérdezni. A választókerületet ki kell választanom, hogy melyik választókerületben szeretnék dolgozni, és akkor azon belül különböző szavazóköröket tudok itt megmutogatni, valamint itt van ilyen (...) szűrés, olyan fideszes politikusok, külső bizottsági tagok, szavazatszámlálóknak a nevei, családtagjainak a nevét és címeit is itt olvashatjuk, hogy egészében fel vannak benne térképezve más politikai párthoz tartozó erősebb szimpatizánsok, képviselőknek az adatai is, és ezeket is nyilvántartjuk itt. 

És akkor itt különböző módon még azt is, férfit, nőt, intézményt akarok látni, céget akarok látni, más pártszimpatizánst akarok látni, és akkor ezt, mondjuk, meg akarom esetleg tekinteni, egyből le tudom, ezt meg tudom kapni ilyen Excel-formátumban, korcsoportos szűrés alapján, régen egyébként úgy volt nyilvántartva, hogy aktív választópolgárok, középkorú, idős választópolgárok, első szavazók, régen ezeket így tartották nyilván.

Utóbbi két és fél, három hétben, talán egy hónapban volt az, hogy ezeket megváltoztatták. Meg tudjuk nézni térképen, ez azt jelenti, hogy még segítséget is tudnak kapni az aktivisták ahhoz, amikor kimennek, itt már látod a nevét, a címét, az e-mail címeket, mindenkihez, mindenkihez van telefonszám. Ezt különböző titkosított, meg nem titkosított adatbázisokból föltöltik, általában a központban töltik hozzájuk azokat a telefonszámokat, amiket itt mi már nem tudunk begyűjteni, a választási adatokban pedig utána tudunk nézni minden évre visszamenőleg, hogy a szimpatizánsaink hogy bővültek, vagy például ajánlószelvényeket kitől kaptuk meg és kitől nem, ezt a kopogtatócédula-adminisztrációban tehetjük meg, és akkor így néz ki: meglátogattam, megkaptam, nem látogattam, nem volt otthon, még nem látogattam meg, és akkor így tudjuk berögzíteni.

Itt a választópolgár neve, lakcíme, és utána pedig, utána van itt benne egy egyéni azonosító kódja, és utána pedig azt látjuk, olyan cédulát választhatjuk, és csak egyszerűen betesszük oda az ikszet, ez alapján egyébként jól ki lehet válogatni, hogy ki tartozik a mi választói bázisunkhoz, és ki tartozik más pártokhoz, és egyébként hogy azt kitől kaptuk meg, látod, megnézzük itt az EP-kopogtatót, ott is le tudunk ilyeneket kérdezni, és akkor ott meg tudjuk azt nézni, hogy az EP ideje alatt akkor pedig kik azok, akiktől megkaptuk a kopogtatócédulát, és kik azok, akiktől pedig nem."

Top cikkek
Érdemes elolvasni
1
Vélemény
NOL Piactér

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.