Adatbányászok konferenciája: szalagok és rekordok

'Régóta nem nyúltak hozzájuk' - újabb részletek derültek ki a magyar állambiztonsági nyilvántartások megmentéséről.

Irigykedve hallgatták az '56-os intézet és az OSA hétfői (egyébként egy Facebook-csoportból „kinőtt") konferenciájának magyar kutató résztvevői a cseh, lengyel, román, illetve szlovák kollégák beszámolóját a rendszerváltás előtti állambiztonsági szolgálatok iratainak hozzáférhetőségéről. Az előadásokban csak úgy repkedtek az „iratkilométerek", sorjáztak az interneten szabadon hozzáférhető adatbázisok. Ellenben alkotmányossági aggályokról, „nem tudjuk aktiválni az adatbázisokat" típusú kifogásokról nem igen esett szó - nem mintha a többi posztszocialista országban könnyen ment volna a pártállami múlt feltárása. Fenyegetések, lopások, irat-visszatartások is előfordultak a szomszédos országokban, mára mégis szinte mindannyian lekörözték Magyarországot - „a térség éllovasát", hogy Forgács Imre igazságügy-miniszter korábbi nyilatkozatát idézzük.

A bezzeg-országok közül a Szlovákiában kutató Keszeli Tamás például arról beszélt, hogy különösebb segítség nélkül sikerült megfejteni a korábbi csehszlovák állambiztonság adathordozóit , Krzysztof Persak, a lengyelországi Nemzeti Emlékezet Intézet kutatója pedig a közszereplők múltjának megismerhetőségét Lech Kaczynski államfő adatlapjának bemutatásával demonstrálta, szervezetük honlapján. Bukovszky László, a cseh állambiztonsági iratokat őrző levéltár vezetője is hosszasan sorolta, mi minden hozzáférhető már a cseh, illetve szlovák levéltárakban - Csehországban például mindössze az iratok alig öt százalékát tartották vissza a szolgálatok, ellentétben a csaknem félmillió nevet tartalmazó ügynöklistákkal, amelyek szabadon kutathatók. Stefano Bottoni történész a romániai helyzetről tartott előadást, amelyből az derült ki, hogy csak néhány évvel ezelőtt indult be érdemben a Securitate iratainak kutathatóvá tétele, de azóta náluk is nagyságrendekkel több adat - összesen kétmillió állampolgáré - ismerhető meg, mint hazánkban.

- Hát igen, ettől azért messze vagyunk, körözünk a cél fölött - mondta a külföldi kutatók után felszólaló Barczi Imre, aki a magyar állambiztonság gépi nyilvántartásait tartalmazó mágnesszalagok mentésében segédkezett. Az informatikus bizottságuk munkájáról beszámolva sikerről számolt be: a rendszerváltás előtt keletkezett, elméletileg érintetlen nyilvántartásokat tartalmazó 18 szalag most már biztonságban van, több helyen tárolják - manipulálásuk immáron kizárható. Azt viszont nem tudták minden kétséget kizáróan megállapítani, hogy korábban belenyúlt-e bárki az adatbázisokba (például 1993-ban, amikor Boross Péterék le akarták válogatni a besúgókat); az összesen mintegy 40 megabyte méretű adatállomány lehívását rögzítő napló (a lekérdezések, módosítások dátuma) ugyanis manipulálható. Annyit azonban Barczi Imre elmondhatott, hogy a szalagokon látszott, hogy öregek, összetapadtak, vagyis, hogy régóta nem nyúltak hozzájuk.

A 2060-ig titkosított mágnesszalagok tartalmát ma is csak a titokgazdák ismerhetik, az informatikus elmondása szerint a 40 megabyte tízezer gépelt oldalnak vagy néhány tízezer 6-os kartonnak feleltethető meg, de nem folyó szövegről van szó, hanem adatbázis-rekordokról - így elvileg százezres nagyságrendben is szerepelhetnek benne személyek - megfigyelők és megfigyeltek -, pontosabban velük összefüggésbe hozható adatok. A kormány ígérete szerint február közepéig döntik el, mi legyen a megmentett szalagok további sorsa.

Top cikkek
Érdemes elolvasni
1
Vélemény
NOL Piactér

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.