Lázár János egy érzéketlen fatuskó.

Schiffer Andrást, az LMP volt frakcióvezetőjét, annak nagyapja, Schiffer Pál, hajdani szociáldemokrata vezető miatt vád alá helyezi. Az „apák és fiúk” próbája után íme itt van a „nagyapák és unokák” szindróma, habár ebben a kategóriában is akadt már próbálkozás, hogy tudniillik Gyurcsány Ferenc nyakába varrják a felesége nagyapjának (Apró Antalnak) a viselt dolgait.

Ebben az ügyben számos érdekesség van. Ha már Apró, akkor nyugtázzuk, hogy ez a címekben gazdag, befolyásban szegény hajdani kommunista politikus mind a Rákosi-, mind a Kádár-világban – Lázár szavaival élve – „rendszerműködtető” volt, a Schiffer-nagypapa viszont egészen más eset. A két munkáspárt egyesítésében (1948) szerzett érdemeit a szadista Rákosi Mátyás azzal jutalmazta, hogy, mint a szocdem baloldal egyik vezetőjét csakhamar perbe fogassa, halálra ítéltesse, legalább három éven át siralomházban tartassa, aztán életfogytiglant rovasson ki rá.

Id. Schiffer csak letartóztatása után öt évvel láthatta először kitelepített családját, gyermekeit, közöttük András édesapját. A Marosán-féle – a kommunistákra, Rákosira fölesküdött - szocdem vezetők közül vele bántak el a legkegyetlenebbül, a legembertelenebbül, ha tehát a Fidesz mai frakcióvezetőjében van tapintat és empátia, akkor éppen nem a Schiffer-nagypapát veszi elő. Sőt semmilyen nagypapát.

Pláne, hogy Schiffer Pált Kádárék valamilyen oknál fogva „kiírták” a politikából.

Az tökéletesen megfelel a valóságnak ugyan, hogy 1956 után számos vezetői posztot tölthetett be idehaza és küföldön, de az MSZMP-ben semmilyen funkciót nem kapott; meglehet, nem is kért. Eszmetársai közül akkor csak Marosán csinált karriert.

Meg nem értem, mert józan ésszel felfoghatatlan, hogy id.Schiffer Pálra, mint „rendszerműködtetőre” miként képes Lázár rácsúsztatni az 1956 után elítélt Wittner Mária esetét? Amikor Wittnert letartóztatták, a Schiffer-nagypapa épp az Állami Biztosítónál dolgozott. Alig hinném – semmilyen irat nem támasztja alá -, hogy akár ténylegesen, akár szellemileg közreműködött a megtorlásokban.

Viszont ha gonoszkodni akarnék egy kicsit, akkor ideírnám, hogy ugyanakkor Pozsgay Imre, aki manapság a Fidesz-rendezvények első padsoraiban ücsörög, „vérbe mártott tollal” kelt ki az „ellenforradalmárok” bűneivel szemben. Már nem napi, hanem hovatovább évtizedes érdekesség, hogy a „rendszerműködtetők” között Fidesz-ajkakon soha nem bukkannak elő olyan nevek, mint a Pozsgayé vagy a Szűrösé, holott azokat nagyságrendek választották el Schiffertől.

Lázárt idegesíti, hogy (a Schiffer-családból való) „apák és nagyapák 1990 után is zavartalanul élhettek és a gyerekeik illetve az unokáik számára az út zavartalanul volt kikövezve”. Kérdésem: az egykori halálra ítélt ember és a Hortobágyra száműzött népes családja miért ne élt volna zavartalanul? Ugyan kit kellett volna jogi úton felelősségre vonni, és miért?

Ami pedig a lényeget, a „kikövezést” illeti, most engem fog el a düh. A Fidesz szinte valamennyi mai vezetője regényeket tudna mesélni önnön útjának a kikövezettségéről, egészen attól a pillanattól, hogy Lázár – fiatal jogvégzettként - a nevezetes hódmezővásárhelyi polgármester, Rapcsák András táskahordozója lett; vagy onnan számítva, hogy MSZMP-tagok sarjaiként Orbán, Áder és a többiek elindultak a megszakítatlan és a jelek szerint módfelett jövedelmező húsz éves politikai karrier felé. Viszont én a Schiffer-gyerekek (id. Schiffer Pál és Szakasits Klára gyerekei, a most bevádolt ember nagybátyjai) között egyet sem látok, akik hozzájuk hasonló karriert futottak volna be.

Nota bene: Wittner Mária ’90 utáni históriája se szenvedéstörténet. És eszébe jut ma valakinek (ne jusson), hogy hány „rendszerműködtető” MSZMP-tag ücsörög az Orbán-kormányban, vagy hogy Martonyi külügyminiszter édesapja az említett megtorlások idején a szegedi egyetem jogi karának dékánja volt? Eszébe az, hogy mit keresett id. Antall József Rákosi parlamentjében, miközben id. Schiffer Pál a siralomházban várta a kivégzését?

Az emlékezet szelektív, pláne, ha politikai érdek működik közre. Akkor mindjárt előbújik – persze csak a politikai térfél egyik oldalán – a papázás, nagyapázás. Szégyen.