Abszurd 'feketelista' az egri kórházban

Újabb botrányos eset történt a "kórházvédők" akciója nyomán elhíresült egri Markhot Ferenc Kórházban: egy helyi on-line újság szerint az intézmény néhány volt dolgozója csak akkor mehet be a kapun, ha beteg. De ezt a portásnak kell ellenőriznie.

Három egri lakost a Markhot Ferenc kórház portásai nem engedhetnek be a kórházba, kivéve, ha egészségügyi problémáik vannak. A kitiltottak a kórház egykori dolgozói, sőt egyikük az üzemi tanács volt elnöke, a másik pedig jelenleg is önkormányzati képviselő - írja Ápolásra szorulva című cikkében az Egriszín című egri on-line újság.

Mint a lap ironikusan megjegyzi: képzeljük el a portást, amint megjelenik az egyik kitiltott, az üzemi tanács volt elnöke, aki munkaügyi perben áll az intézménnyel. Kérdezi az őr, hogy aztán mije fáj?! Az meg mutatja torkát, és suttogva könyörög egy gégemetszésért. A portás meg csak csóválja a fejét és felhorkan a szimuláció láttán. Hiszen látott ő már nyugdíjért cselező féllábút.

A lap szerint hálát adhatnak a "feketelistások", hogy nem a MÁV, vagy a Volán alkalmazottai voltak, mert akkor most Egerben ragadnának: hiszen nem szállhatnának fel közösségi járműre egyáltalán. Mert megeshetne, hogy ott nem csak utaznak, hanem szervezkednek is. A lap levonja a következtetést: abszurd dolog bárkit is kitiltani egy közintézményből, csakis a közállapotok miatt történhetett, hogy ilyen reflexek beindulhattak.

Top cikkek
Érdemes elolvasni
1
Vélemény
NOL Piactér

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.