Radnóti-szobor: Nem gyűlölet, csak a köd?

Minden jel arra utal, hogy nem szélsőséges politikai erők törték össze a korábban már vörös festékkel is leöntött abdai Radnóti-szobrot. A rendőrség szerint egy autó vezetője relatív gyorshajtás miatt letért az útról, és a gránitműnek ütközött.

Melocco Miklós alkotása a közszolgáltató Győr-Szol egyik raktárában várja, hogy a művész tanácsai alapján, közreműködésével helyreállítsák, mondta el Osvárt Tamás, a cég szóvivője. A szobor alsó, köpeny alatti részénél tört ketté, és gránitszilánkok is lepattogtak róla. Melocco Miklós a megyei lapon keresztül jelezte, hogy szükség esetén újra kifaragja a szobrot rodéziai gránitból.

A szobor megrongálása nem sokkal azután történt, hogy egy szélsőjobboldali szervezet, a Magyar Nemzeti Arcvonal könyveket égetett el, s tűzre dobták Radnóti Miklós kötetét is. Valószínű azonban, hogy a két esetnek nincs köze egymáshoz.

Évtizedek óta közismert, hogy az abdai Radnóti-szobor környékén prostituáltak kínálják szolgáltatásaikat. A helybeliek főleg a prostitúcióval hozzák összefüggésbe a történteket. A szobor az út mellett, de bokrokkal, fákkal takart területen állt.

Amit tényszerűen tudni lehet: egy, a prémiumkategóriába tartozó fekete személyautóval hajtott neki valaki a szobornak. A kocsira a szomszédos település külterületén rátaláltak a rendőrök. Úgy tudjuk – bár a rendőrség ilyen információt nem közölt –, csaknem biztos, hogy nem az autó bejelentett tulajdonosa ült a volán mögött. Vezetője a sűrű ködben relatív gyorshajtás következtében csapódott az alkotásnak, a károkozást nem jelentette be, az alaposan összetört elejű kocsit pedig a környéken hagyta. A kocsit beszállították a rendőrségre.

Kocsis Tünde alezredes, a Győr-Moson-Sopron Megyei Rendőr-főkapitányság sajtóreferense szerint keresik, ki ült az autóban.

A rongálás hírére megszólaltak a pártok. Kara Ákos, a térség fideszes országgűlési képviselője magánemberként százezer forintot adott a helyreállításra. A Magyar Szociáldemokraták Pártja is anyagi segítséget ajánlott fel. Az MSZP győri szervezete azt ígérte, mindent megtesz azért, hogy a szobor mielőbb a régi helyen álljon mementóként.

Radnóti Miklós összetört szobra a győri városüzemeltetési társaság telephelyének raktárában 2013. november 18-án
Győr, 2013. november 18. Radnóti Miklós összetört szobra a győri városüzemeltetési társaság telephelyének raktárában 2013. november 18-án. A helyszíni szemle adatai szerint egy az abdai útról lefutó autó zúzta szét Melocco Miklós 1980-ban állított alkotását Győr határában. MTI Fotó: Krizsán Csaba
Top cikkek
Érdemes elolvasni
1
Vélemény
NOL Piactér

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.