AB: alapjogokat nem érinthetne a hatáskörszűkítés

Nemcsak a 98 százalékos, végkielégítésekre kivetett különadóról szóló javaslaton módosít Lázár János Fidesz-frakcióvezető, de változtatna az Alkotmánybíróság hatáskörét szűkítő tervezeten is.

A parlament alkotmányügyi bizottsága ma már összeült, de Lázár János nem készült el a módosító indítványával, így Balsai István (Fidesz) elnök elhalasztotta az ülést előbb pár órával, végül egészen hétfőig. "Az Alkotmánybíróság által felülvizsgálható jogszabályoknak a részletesebb felsorolása történik" - mondta a bizottsági elnök az ellenzéki érdeklődésre válaszul.

A Népszabadság kormányközeli forrásból úgy értesült: olyan módosításon is gondolkodtak a Fideszben, amellyel lényegében azt szeretnék elérni, hogy az alkotmányos alapjogokat ne érintse az Alkotmánybíróság hatáskörének szűkítése; azaz a taláros testület minden olyan jogszabály esetében élhetne az alkotmányossági viszgálat jogával, ami alkotmányos alapjogot érint (ilyen a szólás szabadsága, a gyülekezési jog stb.)

Lázár János eredeti javaslata szerint az Alkotmánybíróság nem dönthet azokról a kérdésekről, amelyekről nem lehet népszavazást tartani. De a Fidesz-frakcióvezető ki is egészítetette a tilalmi listán szereplő kérdések körét a járulékokkal. A politikus azt követően kezdeményezte az alkotmány és az Alkotmánybíróságról szóló törvény módosítását, hogy a taláros testület megsemmisítette a 98 százalékos különadóról szóló törvényt.

Top cikkek
Érdemes elolvasni
1
Vélemény
NOL Piactér

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.