A Zuschlag-szervezetek az átlagnál sokkal több pénzt kaptak, gyakran pályázat nélkül

Az egykori Gyermek-, Ifjúsági és Sportminisztériumtól gyakran kaptak az átlagnál jóval magasabb összegű egyedi támogatást a Zuschlag Jánoshoz köthető civil szervezetek - mondta a Bács-Kiskun Megyei Bíróságon folyó Zuschlag-per szerdai tárgyalási napján meghallgatott tanú.

Az egyedi kérelmekről Ocsovai Tamás akkori helyettes államtitkár döntött, akinek volt pénzkerete a civil szervezetek közvetlen támogatására - közölte a tanú, aki Ujhelyi István elnöksége idején a Fibisz elnökségi tagja volt, majd Ocsovai Tamás beosztottjaként a minisztériumban dolgozott.

A tanúnak tudomása volt arról, hogy Zuschlag János civil szervezetekből álló hálózatot működtetett, amelyről azonban a nyomozati szakban történt kihallgatásakor megjegyezte: senki sem látta azoknak a szervezeteknek a tagjait.

Fodor Endre tanácsvezető bíró kérdésére a tanú elmondta: aránytalanul sok esetben nyújtottak be egyedi támogatási kérelmet a Zuschlag Jánoshoz köthető civil szervezetek, és az átlagnál jóval nagyobb összegű támogatást kaptak.

Példaként elmondta: az átlagos egyedi támogatás nagysága pár százezer forint volt, míg a Zuschlaghoz köthető szervezetek egyedi támogatása esetenként megközelítette a kétmillió forintot is.

Vallomása szerint Ocsovai Tamás helyettes államtitkártól ő és munkatársa egy idő után írásban kértek utasítást a beadott kérelmek támogatására.

A bíró kérdésére válaszolva kiemelte: nagy hasonlóságot mutattak a Zuschlag János érdekeltségébe tartozó szervezetek kérelmei, ezért  "nem volt jó érzése" azokkal kapcsolatban. A tanú arra nem tudott válaszolni, hogy a helyettes államtitkár milyen szempontok szerint hozta meg a döntéseit a vádban szereplő civil szervezetek kérelmei  esetében. Arra sem tudott válaszolni, hogy a helyettes államtitkár egyeztetett-e a minisztérium akkori vezetésével.

A tanú szerint köztudomású volt, hogy mely szervezetek tartoznak Zuschlag János érdekeltségi körébe, annak ellenére, hogy egyiken sem szerepelt az elsőrendű vádlott neve.

Top cikkek
Érdemes elolvasni
1
Vélemény
NOL Piactér

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.