'A zsidó pofátlanság látszik'

Személy elleni erőszakkal elkövetett zaklatás vádja miatt kellett a vádlottak padjára ülnie szerdán Zagyva György Gyula jobbikos országgyűlési képviselőnek a Budapest Környéki Törvényszéken. A vád szerint Zagyva 2010 nyarán a verőcei Magyar Sziget rendezvényén egy társával megfenyegette és megfélemlítette a Hetek című folyóirat két újságíróját. A honatya tagadja a terhére róttakat, szerinte a perbe fogásával a „nemzeti oldal” lejáratása a cél.

- Nincs maguknál egy karikás ostor? - ezzel a kérdéssel fordult a tárgyalóteremben ülőkhöz Borbély Attila bíró a Zagyva György Gyula jobbikos parlamenti képviselő ellen indult büntetőper második órájának végén. Heves vita bontakozott ki ugyanis az ügyészség képviselője és a vádlott között arról, hogy vajon lehetséges-e egy 4-5 méter hosszú karikás ostorral fenyegetően ütni egy másik személy irányába anélkül, hogy a illetőt eltalálnák, illetve az ostor csördüljön egyet.

A vitát egyelőre nem sikerült eldönteni, ám a majdani ítélethozatalhoz erre mindenképpen szükség lesz, lévén a vádirat szerint Zagyva György Gyula 2010. augusztus 3-án a verőcei Magyar Sziget központi faházában ostorral fenyegette és félemlítette meg a Hetek című folyóirat két munkatársát. A sértettek szerint azonban ez csak egyetlen eleme volt az őket ért atrocitássorozatnak.

A szélsőjobboldali Hatvannégy Vármegye Ifjúsági Mozgalom (HVIM) által évente megtartott Magyar Szigetről két évvel ezelőtt helyszíni riportot készített a Hetek. Bár a riporterek megváltották a teljes árú belépőjegyet, a rendezvényen csak egy rendező kíséretében mozoghattak. Incze Béla, a HVIM vezetőségének tagja (a másodrendű vádlott) vezette körbe őket a táborban, majd abba a faházba kísérte az újságírókat, ahová néhány perccel később megérkezett Zagyva György Gyula, a HVIM alelnöke is.

Zagyva György Gyula távozik a Központi Nyomozóügyészség épületéből 2011. szeptember 6-án
Budapest, 2011. szeptember 6. Zagyva György Gyula, a Jobbik országgyűlési képviselője meghallgatása után távozik a Központi Nyomozóügyészség épületéből, ahol két rendbeli, személy elleni erőszakos cselekménnyel fenyegetve, társtettesként elkövetett zaklatás vétségének megalapozott gyanúja miatt hallgatták ki. MTI Fotó: Kovács Attila

A vádirat szerint a vendégek a beszélgetés elején szóvá tették, hogy rendkívül ellenségesen fogadták őket a fesztiválozók, mire a jobbikos honatya megjegyezte: „Csodálkoztok? Örüljetek, hogy nem vertek meg titeket!” A házigazda szóvá tette, hogy miért van bekapcsolva a riporterek diktafonja, majd Incze Béla közölte: „A zsidó pofátlanság látszik.” Zagyva hozzátette: „ellenséges területre tévedtek, ahol nincs demokrácia”.

Miután a diktafont kikapcsolták, az ügyész szerint a vádlottak részéről folytatódott a verbális agresszió. Egyebek mellett Zagyva azt mondta: „Ha behívnánk a táborlakókat, legszívesebben lehúznák a gatyátokat, és s..ggbe ba..nának titeket”. Hozzátette: szíve szerint ő maga is széttépné és felkoncolná a Hetek munkatársait. Az országgyűlési képviselő a faházba belépő egyik táborlakótól is megkérdezte, ha bármit megtehetne, mit kezdene az újságírókkal, mire azt a választ kapta: „A kéményen keresztül távoznának, miután kicsinálta őket”.

A vádiratban az áll, hogy az interjúra Zagyva egy vállára vetett karikás ostorral érkezett, amit a beszélgetés alatt végig a kezében tartott, azzal folyamatosan fenyegetően hadonászott, sőt egyszer az újságírók felé ütött, de nem találta el őket. Zagyva búcsúzóul azt is közölte: ha bármi megjelenik abból, ami a faházban történt, a riportereknek „annyi”, és ha kiderül, hogy mégis rögzítették a beszélgetést, „akkor meg lesznek verve”. A ügyészség álláspontja szerint a két vádlott végig fenyegetően viselkedett a riporterekkel szemben, céljuk egyértelműen a sértettek megfélemlítése volt, ezzel pedig megvalósították a személy elleni erőszakkal elkövetett zaklatás vétségét.

A vádlottak nem ismerték el a bűnösségüket. A diktafon kikapcsolása után történteket egybehangzóan tagadták, szerintük nem hangzottak el az inkriminált mondatok, mint ahogy Zagyva sem fenyegetőzött a karikás ostorral. Azt mindketten elismerték, hogy elhangzott a „zsidó pofátlanság” kifejezés, ám ebben semmi kivetnivalót nem találtak. Incze Béla szerint ez épp olyan állandó jelzőnek számít, mint a „német precizitás” vagy az „olasz temperamentum”. Zagyva György Gyula vissza is kérdezett: a „zsidó pofátlanság” kifejezés vajon jogsértő-e, mert ő ugyan nem talál benne semmiféle problémát.

Az ügyész kérdésére, hogy miért kapcsoltatták ki a riporterekkel a diktafont, a vádlottak azt mondták: nem bíztak az ellenséges médiumtól érkező emberekben. Arra a felvetésre, hogy éppen ezért kellett volna rögzíttetniük a beszélgetést, Zagyva azt felelte, nem számított volna semmit, hiszen az újságírók utólag akár manipulálhatták is volna a felvételt. Hozzátette, az egész kreált üggyel a „nemzeti oldal” lejáratása volt a cél.

A tárgyaláson a sértettek jogi képviseletében részt vett a kereki Horthy-szobor leöntéséről elhíresült Dániel Péter ügyvéd is, aki rákérdezett: a honatya miért nem kifogásolta Vona Gábornak, a Jobbik elnökének a történtek után néhány nappal tett kijelentését, miszerint a Hetek újságíróinak talán az lehetett a baja, hogy Zagyva „mégsem váltotta be az anális erőszakkal való fenyegetést”. A parlamenti képviselő azt mondta, ez csak egy vicc volt a pártelnöke részéről, másrészt ő egy tekintélyelvű embernek tartja magát, így nem cáfolhatta meg nagy nyilvánosság előtt a saját főnökét.

A per a jövő héten tanúmeghallgatásokkal folytatódik.

Top cikkek
Érdemes elolvasni
1
Vélemény
NOL Piactér

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.