Az önkormányzat vezetését bírálták Erzsébetvárosban

A VII. kerületi önkormányzat vezetését bírálták ellenzéki politikusok vasárnap Budapesten annak kapcsán, hogy egy évvel ezelőtt döntött a képviselő-testület az erzsébetvárosi Janikovszky Éva Általános Iskola és Gimnázium bezárásáról.

A kerületi polgármesteri hivatal előtt Kunhalmi Ágnes, az MSZP elnökségi tagja arról beszélt, hogy a Janikovszky iskola bezárása jól mutatja a kormány érzéketlenségét, s azt, hogy "a Fidesz helyi helytartói nem veszik figyelembe a helyi érdekeket".

A szocialisták oktatáspolitikusa szerint annak ellenére döntöttek az intézmény bezárása mellett, hogy az iskola a magyar közoktatás egyik gyöngyszeme volt, kiváló pedagógiai programmal működött, és unikális teljesítménye volt.

A legnagyobb baj a fideszes kormánnyal és a fideszes önkormányzattal, hogy szemmel láthatóan meg sem próbálták megismerni, mi folyik a helyi oktatási intézményekben – mondta Kunhalmi Ágnes.

Moldován László, az Lehet Más a Politika VII. kerületi önkormányzati képviselője arról beszélt, hogy az iskola bezárásának semmilyen racionális oka nem volt. Az okok között felvetődött "a politikai bosszú, vagy a felújított épülettel kapcsolatos fideszes tervek" – jegyezte meg.

Moldován László kijelentette: egy felelős kerületvezetés nem viselkedhet így. "Megbocsáthatatlan, amit tett a fideszes kerületvezetés, és ezért mennie kell, legkésőbb 2014-ben" – fogalmazott.

Lugosi László, a Janikovszky Szülői Szervezet képviselője emlékeztetett: egy évvel ezelőtt, május 20-án döntöttek a Janikovszky iskola bezárásáról. A bezárásról szóló döntést nem előzte meg komolyabb tárgyalás a szülői szervezettel – tette hozzá.

Mint mondta, az iskola bezárása ellenére a tanárokból, a diákokból és a szüleikből kialakult személyi háló továbbra is él.

Lugosi László közölte, hogy a kerületben létrehoznak egy civil mozgalmat annak érdekében, hogy le tudják váltani a jelenlegi erzsébetvárosi fideszes vezetést.

A sajtótájékoztatón megjelentek az iskola volt diákjai, szüleik és tanárok, összesen mintegy ötvenen.

A képviselő-testület által egy évvel ezelőtt meghozott döntést akkor a csökkenő tanulói létszámmal indokolták.

Top cikkek
Érdemes elolvasni
1
Vélemény
NOL Piactér

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.