Minek örült ennyire Orbán Viktor? A 305 forintos eurónak nem örülhetett. Annak sem, hogy az ipari és a bankszférából napokon belül sokakat elbocsátanak. Az sem dobhatta föl, hogy veszélybe kerülhetnek a szociális járandóságok. A napokban pártjának szóvivője mondta, hogy a kormány hadat üzent a családoknak és a nyugdíjasoknak. Ez lett volna olyan örömteli, hogy nem lehet kibírni röhögés nélkül?

A válság sem volt elég a maradáshoz

Apropó röhögés.

Maga Orbán is tudhatta, elvégre okos ember, hogy ez a kivonulás egy olyan pillanatban, amikor talán évtizedek óta a legnehezebb helyzetben van az ország, nem feltétlenül elegáns és következetes. Egy olyan pillanatban, amikor már nem a választási győzelem vagy a vereség a tét, hanem az ország helyzete, a legádázabb ellenfeleknek is kutya kötelességük, hogy átmenetileg letegyék a fegyvert, s megoldást keressenek. Orbán kedveli a "történelmi" jelzőt. Most itt lett volna a történelmi pillanat arra, hogy meghallgassa ellenfelét, és utána előálljon a saját terveivel. Ez aztán tartalmazhatta volna, hogy veled, pajtás, nem tudjuk elképzelni a tűzoltást, vagy azt, hogy ezen és ezen a területen ezt és ezt tudjuk megtenni - nem a te túlélésed, hanem - az ország érdekében.

A bávatag vigyor Orbán arcán önleleplezés is volt egyben. Naná, hogy a fotósok rögtön ráugrottak.

Az államférfiúhoz méltó gesztus arra is alkalmas lett volna, hogy oldja a Fidesz részéről egyre erősödő, immár sztereotip elutasítást. Meglett volna a lehetőség arra, hogy Orbánék túljussanak a "Fidesz szerint" megoldásokon, melyet általában becsmérlő, ócsárló kifejezések követnek. Ez a válság elmélyülésével szintén egyre jobban ingerli a Fidesz ellentáborát.

Az orbáni vigyor mögött ott állt az az érv, hogy azért vonult ki a parlament ülésterméből, mert Gyurcsány javaslatait "nem lehet komolyan venni". Na most ez eléggé ütős volt 2006-ban vagy 2007 elején, de nem biztos, hogy annyira nyerő lehet 2009 jeges telén, túl a gázkrízisen, miközben nyakig merülünk a válságba. Ami mellesleg Hollandiát ugyanolyan mértékben sújtja (3,5 százalékkal csökken a GDP), mint a kiszolgáltatott, szellemi polgárháborúval terhelt Magyarországot. Az olyan helyzetben, amikor az ember rémülten figyeli a forint árfolyamának újabb zuhanását (és ijedten bontja ki otthon a banktól kapott sárga csekket), nem feltétlenül a legjobb megoldás arra hivatkozni, hogy nem tárgyalok az ellenfelemmel, mert a terve eleve komolytalan.

Egyáltalán: milyennek, mennyire drámainak kellene lennie a magyarországi helyzetnek ahhoz, hogy Orbán Viktor csak egy kicsit is elkomorodjon? S ne az történjen, hogy vigyorogva vonul kifelé onnan, ahová bő egy év múlva újra diadalos miniszterelnökként szeretne visszatérni. A magam részéről arra tippelek, hogy mindezt Orbán is tudja. Azért vigyorog, mert szégyelli, amit csinál. De csinálja, mert ezt tartja a hatalomba való visszatérés eszközének.

Most.