Vezére nélkül áll bíróság előtt a "fekete sereg"

Megkezdődött az ország egyik legveszélyesebb bűnözőjének és a legnagyobb fegyveres bűnszervezet vezetőjének tartott Magyar Róbert és "fekete seregének" fellebbviteli tárgyalása a Debreceni Ítélőtáblán. Az elsőrendű vádlott még szökésben van.

Rendkívüli rendőri készenlét mellett, géppisztolyokkal fölfegyverzett kommandósok jelenlétében kezdődött meg Magyar Róbert és úgynevezett "fekete seregének" fellebbviteli tárgyalása ma reggel a Debreceni Ítélőtáblán. A bírói tanács elnöke az egyik legtapasztaltabb debreceni bíró, Balla Lajos. Az ügyet első fokon a Fővárosi Bíróság tárgyalta, a per a budapesti bíróságok leterheltsége miatt került a cívisvárosba.

Mint arról a Népszabadság korábban beszámolt: az ország egyik legveszélyesebb bűnözőjének és a legnagyobb fegyveres bűnszervezet vezetőjének tartott Magyar Róbertet több társával együtt 2006 nyarán vették őrizetbe az alvilágban Ragyás Tóniként ismert erőszakos bűnöző, H. Antal meggyilkolásának gyanújával. Elfogásának hírére több volt "katonája" és áldozata is beszélni kezdett. Lassan kirajzolódott a főváros legveszedelmesebb bűnszervezetének képe. A fénykorában sikeres kick-boxer Magyar Róbert állítólag a börtönben vált tekintélyes bűnözővé, miután 2000 februárjában – visszaesőként – négy és fél évet kapott zsarolásért, önbíráskodásért, kábítószerrel visszaélésért. Két és fél év múlva, kedvezménnyel szabadult, s bűnözői pályája, úgy mondják, attól kezdve töretlenül ívelt felfelé. Rendőrségi források szerint egyetlen ismert alvilági vezérnek sem volt akkora magánhadserege, mint neki. Ha kellett, ezer fegyverest is össze tudott szedni.

Magyar Róbertet 2008. szeptember 20-án helyezték házi őrizetbe, előzőleg pedig három évet töltött előzetesben emberölés és más bűncselekmények gyanújával. Magyar megszökött a házi őrizetből, így a debreceni tárgyalás nélküle kezdődött meg.

Magyar Róbertet emberölés kísérletében fekbujtóként való részvétel és más bűncselekmények miatt első fokon életfogytiglanra ítélték, s nem engedélyezték feltételes szabadságra helyezését.

Az ügynek harminc vádlottja van, a vádlottak mintegy fele szabadlábon védekezik. A Debreceni Itélőtáblán a vádlottak padján ült a " fekete sereg" vezetőjének felesége, Magyar Róbertné, aki ugyancsak szabadlábon érkezett. Jelen volt egy vádlott, akinek arcát a rendőrök csuklyával takarták le, a mellkasára pedig golyóálló mellényt akasztottak. Az ügy egyik vádlottja az ismert egri ügyvéd, a ma már nyugdíjas Bodnár Balázs is, akit első fokon tavaly bocsátottak három év próbaidőre közokirathamisítás kísérlete és magánokirathamisítás miatt.

A hétfői tárgyalási nap iratismertetéssel és főügyész perbeszéddel kezdődött. A Debreceni Ítélőtáblán ezen a héten kizárólag ezt az ügyet tárgyalják, az utolsó tárgyalási nap március 2-án lesz.

Top cikkek
Érdemes elolvasni
1
Vélemény
NOL Piactér

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.