A válást is betiltja a Fidesz?

Gurmai Zita megdöbbent a Fidesz és a KDNP családdal, együttéléssel kapcsolatos nézetein.

"Úgy tűnik, a kormánypártnak csak a papír, egy jogi forma a fontos, nem az emberek közötti összetartozás, alsóbbrendűnek nyilvánítva ezzel évtizedek óta együtt élő, érzelmileg összetartozó emberek kapcsolatát" – mondta Gurmai Zita, a Magyar Szocialista Párt Nőtagozatának elnöke az új polgári törvénykönyv parlamenti vitájában elhangzottakra reagálva. Az európai parlamenti képviselő emlékeztetett rá: ma Magyarországon a gyermekek már több mint 40 százaléka nem házasságban születik. Őket ezzel a jobboldali kormány gyakorlatilag kizárná a családi kötelékből.

Az új polgári törvénykönyv vitáján több kormánypárti képviselő életidegen, kirekesztő kijelentéseket tett – emlékeztetett a szocialista képviselő. A KDNP-s Varga László szerint az élettársi kapcsolat csak „felelősséget nem vállaló emberek közössége”, és nem lehet család. A KDNP azt javasolja, hogy az élettársi kapcsolatot vegyék ki a családjogból és tegyék a szerződéses jogba, mert szerintük az élettársi kapcsolat „két ember közti szerződést jelent, és nem családot”. Mátrai Márta, a Fidesz képviselője is hasonlókat mondott a vitában. Mátrai még a bejegyzett élettársi kapcsolatban élő pároknál is kizárná, hogy más élettársakhoz hasonlóan örökölhessenek. 

„Voltak történelmi korok, amelyek ennél is merevebben szabályozták az emberek életét. De miért akar a Fidesz ebbe az irányba visszafordulni? Volt, amikor végletesen elromlott kapcsolatokat sem engedtek válással rendezni. Talán a válást is betiltja majd a Fidesz, mert egyesek erkölcstelennek tartják? Nagyon rossz, ha konokul, merev formákhoz akarják igazítani az emberek életét. Az érzelmeken, összetartozáson alapuló kapcsolatokat pedig ne akarják a kormánypártok leminősíteni” – hangsúlyozta Gurmai Zita.

Top cikkek
Érdemes elolvasni
1
Vélemény
NOL Piactér

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.