A Tisza mentén a víz az úr

Az elmúlt 24 órában az enyhe időjárás hatására nagy mértékben nőtt az elöntött földterületek nagysága a Közép-Tisza vidékén: jelenleg mintegy 573 négyzetkilométeren áll a belvíz, ebből 157 négyzetkilométer vetett terület - közölte a területi vízügyi igazgatóság védelemvezetője.

A Tisza vízgyűjtőjén helyenként szombaton 15 millimétert meghaladó mennyiségű csapadék is hullott, így a folyó Dombrádig ismét árad, alatta azonban végig apad, középső szakaszán az apadás várható üteme elkövetkezendő nap során 15-28 centiméter között lesz - közölte a területi vízügyi igazgatóság védelemvezetője, Lovas Attila igazgató vasárnap. Ez azonban még nem jár együtt látványos vízszint-csökkenéssel, hiszen a Tisza vízállása Szolnoknál még mindig 8 méter körüli. A Zagyva-Tarna-rendszerben a mellékágakon, a Körösöknél pedig a határon túli vízgyűjtőkön kisebb vízszint-emelkedések figyelhetők meg. A hóolvadás a Hortobágy–Berettyó felső szakaszán újból kis mértékű áradást indukált.

Lovas Attila tájékoztatása szerint belvíz-védekezési fokozatban az elmúlt nap során nem történt változás; továbbra is másodfokú a készültség a cibakházi, a mezőtúri, a ceglédi, a jászberényi, a jászkiséri, a kiskörei, a kunhegyesi, és tiszakécskei szakaszon, míg Karcag és Kisújszállás térségében harmadfokú készültséget tartanak fenn.

Szombaton 60 szivattyútelep összesen 4 millió köbméter vizet emelt át a befogadókba. A belvíz elleni védekezésben a győri központú társigazgatóság gépészeivel együtt 178 ember vett részt. A szivattyútelepek üzemeltetésén és a megelőző munkákon túl a vízfolyási akadályok eltávolítását, vízkormányzásokat, a csatornák és a műtárgyak ellenőrzését végezték illetve végzik. A csatornaőrök továbbra is folyamatosan ellenőrzik a csatornák állapotát.

Az igazgatóság területén a Jásztelek és Jászapáti közötti műúton továbbra is időszakos vízátfolyás tapasztalható. A felmelegedés és az olvadás miatt több terület megközelítése lehetetlenné vált, ami miatt a munkavégzés egyes helyeken megnehezült.

A vízgazdálkodási társulatok sorában a mezőtúr-tiszazugi harmadfokú, míg további öt másodfokú készültséget tart fenn. Szivattyútelepeik üzemeltetésével igyekeznek segíteni a lakott területeket és a közutakat veszélyeztető belvíz csökkentésében. A Közép-Tisza vidékén lévő önkormányzatok közül 13 első fokú, 20 másodfokú készültségben védekezik immár hetek óta a belterületi elöntések megfékezéséért. Legnehezebb helyzetben 9 önkormányzat van,  Abony, Kőröstetétlen, Tiszabura, Fegyvernek, Tápiószőlős, Tiszakécske, Kunszentmárton, Cegléd és Nyársapát helyhatósága harmadfokú készültséget tart fenn.

Az olvadás következtében a Tiszántúli Környezetvédelmi és Vízügyi Igazgatóság területén 20 négyzetkilométerrel nőtt a belvízzel elöntött területek nagysága egy nap alatt, ahol már csaknem 440 négyzetkilométernyi terület áll víz alatt - közölte Bara Sándor védelemvezető vasárnap az MTI-vel.

Mivel a következő napokban is enyhe időre lehet számítani, várhatóan tovább növekszik a belvízzel borított területek nagysága - közölte, hozzátéve, hogy az elöntött területek mintegy fele vetés és szántó. A további várható olvadás miatt az igazgatóság hangsúlyt helyez az uszadékok  kiszedésére, a vízfolyási akadályok eltávolítására, valamint a csatornák kotrására.

Az igazgatóság az elmúlt 24 órában 23 szivattyúteleppel összesen 3,8 millió köbméter vizet emelt át tározókba, ahol már 42 millió köbméter belvizet tartanak vissza.

Ismertetése szerint a területükön mind a 12 belvízvédelmi szakaszon készültséget tartanak fenn, ebből háromban - a Berettyó-alsón, a Kállón és az alsó-nyírvíz-nagy-érin - a legmagasabb, harmadfokú szintet.

Bara Sándor megjegyezte, hogy az igazgatóságuk mellett a vízgazdálkodási társulatok és az önkormányzatok is folyamatosan védekeznek. Másodfokú a készültség a Berettyó, a Körös-Berettyó és a királyéri vízgyűjtő-gazdálkodási társulatok területén, míg elsőfokú készültséget tart fenn a hamvas-sárréti, valamint a Hortobágy menti társulat.

Top cikkek
Érdemes elolvasni
1
Vélemény
NOL Piactér

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.