'Viktor takarodj'!: A Tettrekész nem bízik a "hazudós fideszesekben"

A rendvédelmi szakszervezetek többsége a korkedvezményes nyugdíj megvonása miatt kipattant vita tárgyalásos rendezését tekinti céljának, a szélsőséges Tettrekész azonban a Parlament elé szólította a híveit. Ők nem bíznak benne, hogy „az éjjel-nappal hazudó” fideszesekkel békésen is meg lehet egyezni.

Továbbra is a csütörtöki, Orbán Viktor miniszterelnökkel folytatott egyeztetésre készülnek a rendvédelmi szervek érdekképviseletei – közölte érdeklődésünkre a sztrájkbizottság tegnapi ülése után Árok Kornél, a grémium elnöke. A bizottság egyébként e hét hétfőre demonstrációt hirdetett, ám amikor kiderült, hogy a kormányfő ugyanazon a napon kész tárgyalóasztalhoz ülni a rendvédelmi szakszervezetekkel, az akciót lefújták.

Demonstrálók a Parlament előtt
A Tettrekész Magyar Rendőrség Szakszervezete (TMRSZ) tüntetése a Kossuth téren a kiszolgáltatott magyar munkavállalókért. 2011.05.30. Fotó: Móricz Simon

Múlt pénteken, a testület ülése alatt érkezett azonban a hír, hogy a találkozót Orbán egyéb elfoglaltságai miatt elhalasztják, és új időpontként a csütörtököt jelölték meg. A tiltakozó megmozdulást ennek ellenére elnapolták.

A Tettrekész Magyar Rendőrség Szakszervezete – amely nem vesz részt a sztrájkbizottság munkájában – Árok felszólítása ellenére változatlanul a hétfői demonstrációra készült, és a szakszervezet honlapján a kérésre meglehetősen udvariatlanul válaszolt: „Úgy gondoljuk, hogy nem a kormány szócsöveként kellene üzengetni, hanem a munkavállalók érdekeiért keményen és következetesen kiállni mind a tárgyalóasztalnál, mind az utcán”.

Úgy tűnik, az egykori jobbikos képviselőjelölt vezette szervezet egyelőre ez utóbbi megoldást részesítik előnyben.

A különutas érdekképviselet felhívására mintegy ezer rendőr – és sok védőruhás tűzoltó – vonult tegnap kereplőkkel és sípokkal felszerelkezve a Kossuth térre. A tüntetést igen jól elő is készítették, hiszen egyenpólókat és transzparanseket, meg zsíros kenyeret osztogattak, de sátrakat és mozgó illemhelyeket is felállítottak.

A résztvevők előre elkészített feljelentést írhattak alá, amelyben a nyugdíjak megvonásáról szóló alkotmánymódosítást előterjesztő Lázár Jánost és Balsai Istvánt, illetve az idősebb rendőröket Kádár-huszárnak tituláló Répássy Róbertet közösség elleni erőszakkal és kényszerítéssel vádolják.

Szima Judit főtitkár jó előre figyelmeztetett, hogy a biztonsági rendszabályok megsértése a demonstráció feloszlatásához vezethet, mégis akadt, aki narancsokat dobált az Országház épülete felé. A többiek beérték azzal, hogy nagy hangzavart csapjanak, s azt skandálták, hogy „Viktor, takarodj!”. De előkerültek az őszödi beszéd kedvenc fordulatai is. „A fideszes képviselők is hazudnak éjjel-nappal? – írták az egyik táblára.

A demonstrációt jelentős rendőri erőkkel biztosítják, de a kollegák között egyelőre semmiféle összeütközésre nem került sor.

Top cikkek
Érdemes elolvasni
1
Vélemény
NOL Piactér

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.