A tejet nem szabad a földre önteni! Feljelent a rendőrség

Földre öntötték a tejet a tüntetők, véres marhafejekkel, trágyával kevert tejjel demonstráltak. A rendőrség meg feljelenti őket.

Köztisztasági szabálysértési feljelentést tett a Budapesti Rendőr-főkapitányság azzal a tüntetővel szemben, aki több liter tejet öntött ki csütörtökön a Földművelésügyi és Vidékfejlesztési Minisztérium (FVM) épülete elé a tejágazat kilátástalan helyzete miatt tartott demonstráción - közölte a rendőrség a honlapján.

A hatóság tájékoztatása szerint a demonstráció szervezőjét szintén feljelentették.

Ma a fővárosban, Győrben, Pécsen és Szegeden is tüntettek a tejtermelők. Az kifogásolták, hogy a szaktárca és az uniós agrárvezetés halogatja a szükséges döntéseket, eközben illúziókeltő ígéreteket tesz. Azt is sérelmezték, hogy a kereskedők folytatják az olcsó import termékek árusítását, ugyanakkor a magyar tejet a felvásárlási árnál 45-90 százalékkal drágábban teszik ki a polcokra.

A termelők sajátos módját választották a figyelemfelkeltésnek: levágott marhafejeket vittek a Földművelésügyi és Vidékfejlesztési Minisztérium épülete elé, több áruházlánc budapesti raktárközpontja elé pedig tejjel kevert trágyát öntöttek.

Az Országos Kereskedelmi Szövetség (OKSZ) közleményben tiltakozott a gazdák demonstrációs módszerei ellen, amelyeket jogellenesnek nevezett. A szövetség felhívta a tejtermelők figyelmét a szabályok betartására, valamint arra is, hogy a törvénytelen eszközökkel demonstrálóktól a kereskedők az okozott kár megtérítését fogják kérni.

Top cikkek
Érdemes elolvasni
1
Vélemény
NOL Piactér

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.