A TASZ szerint mulasztott a rendőrség Cegléden

A rendőrség nem veszi figyelembe a rasszista szándékot, amikor közösség tagja elleni erőszak helyett garázdaság miatt nyomoz a ceglédi események kapcsán – állítja közleményében a Társaság a Szabadságjogokért. (TASZ)

A rendőrség azt mondja magáról: törvényesen, szakszerűen és határozottan járt el, a jogsértő cselekményeket megelőzte. A TASZ szerint ennek a megállapításnak már önmagában ellentmond, hogy – amint az az Országos Rendőr-főkapitányságnak (ORFK) a ceglédi eseményekről kiadott pár soros közleményéből kiderül – a rendőrség három különböző bűncselekmény miatt is nyomoz. Magát a jelentést nem hozták nyilvánosságra.

A TASZ által kiadott közlemény utal arra: öt emberi jogi civil szervezet, az Amnesty International Magyarország, a Háttér Társaság a Melegekért, a Magyar Helsinki Bizottság, a Nemzeti és Etnikai Kisebbségi Jogvédő Iroda és a Társaság a Szabadságjogokért évek óta tapasztalják és bírálják, hogy a rendőrség rendszeresen alulminősíti a törvény által védett csoportok, a kisebbségek ellen előítéletes szándékkal elkövetett bűncselekményeket: a közösség tagja elleni erőszak bűntette helyett jellemzően enyhébb minősítéssel, garázdaság vétsége miatt indulnak eljárások.

A TASZ kijelenti: "A rendőrséget irányító kormány sokszor hivatkozik büszkén arra, hogy indítványára a gyöngyöspatai események után, 2011 májusában bekerült a Büntető Törvénykönyvbe (Btk.) egy új gyűlölet-bűncselekmény tényállás, amely a rasszista, vagy más előítéletes indítékból elkövetett garázda jellegű cselekményeket hivatott szankcionálni. Azaz például az olyan eseteket, amikor valaki a romatelepen vonulva üvöltve követeli a cigányok kiirtását, vagy horogkeresztet firkál zsidó emberek lakta házakra."

– Az emberi jogi szervezetek akkori aggodalma beigazolódott: az új tényállás alapján a rendőrség szinte soha nem indít nyomozást. A törvény megfelelő alkalmazására csak akkor lehet számítani, ha jogászok beavatkoznak az eljárásba, és külön felhívják a figyelmet a gyűlölet-motivációra – írja a szervezet.

A TASZ hangsúlyozza: a ceglédi események kapcsán sem nyomoznak gyűlölet-bűncselekmény miatt, holott a szélsőséges csoportokhoz tartozó, riadalmat keltő személyek nyilvánvalóan cigányellenes indítékkal garázdálkodtak a településen augusztus 18-án. Sőt, az ORFK vizsgálata sem találta indokoltnak, hogy a súlyosabb bűncselekmény gyanúja miatt nyomozzanak. Ugyanez történt a Devecserben megtartott szélsőjobboldali demonstráción is: a cigányok lakta házaknál fenyegetőző tömeg nyilvánvalóan megvalósította a csoportosan elkövetett közösség tagja elleni erőszakot, mégsem igazoltatták vagy állították elő az elkövetőket. Ugyanígy a 2011-ben szervezett Budapest Pride felvonulás résztvevőit fenyegetőkkel szemben sem intézkedtek a rendőrök.

Ráadásul – hangoztatja a TASZ – az ORFK ceglédi eseményeket feltáró jelentése a rendőrség augusztus 19-i munkáját vizsgálta, miközben szélsőségesek egy nagyobb csoportja egy nappal korábban, augusztus 18-án kezdett a cigánysoron vonulni és csoportosan fenyegetőzni. Ez volt az az időszak, amikor a helyi romák úgy érezték, hogy nem kaptak megfelelő védelmet a rendőröktől. A helyiek beszámolói szerint a 18-án késő este érkező komolyabb rendőri erők már megfelelő védelmet nyújtottak.

– A kormány és a rendőrség önelégült kommunikációja ellenére tehát az emberi jogi szervezetek egységes álláspontja, hogy sem a rendőrség, sem a kormány nem képes hatékonyan és gyorsan cselekedni, amikor roma honfitársaink biztonsága és épsége forog kockán – állítja a Társaság a Szabadságjogokért. – Ezek a szervezetek követelik, hogy a rendőrség következetesen alkalmazza a rendelkezésre álló jogszabályokat, védje az állampolgárokat. Ennek kikényszerítése és a helyiek jogérvényesítésének elősegítése érdekében a jogvédők sértetti jogi képviseletet biztosítanak, valamint panaszt tesznek a rendőrségen a rendőri mulasztás miatt.

Top cikkek
Érdemes elolvasni
1
Vélemény
NOL Piactér

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.