A tanúvédelmi szabályokat kifogásolja az ombudsman

Az élethez és az emberi méltósághoz való jog is sérülhet, mert a jogalkotó nem határozta meg azokat a körülményeket, amelyeket a rendőrségnek figyelembe kell vennie, amikor arról dönt, hogy kit vonnak be a tanúvédelmi programba – állítja az ombudsman.

A tanúvédelem szabályozásának felülvizsgálatát javasolja Szabó Máté alapjogi biztos – tájékoztatta a biztos hivatala hétfőn az MTI-t. Az ombudsman szerint az igazságszolgáltatással együttműködő személyek, a családtagjaik és a hozzájuk közel állók szükséges védelmének szabályairól szóló törvény több helyen alapvető jogokat sért. Az alapjogi biztos ezért felkérte Navracsics Tibor közigazgatási és igazságügyi minisztert, hogy kezdeményezzen törvénymódosítást.

Szabó Máté kifejtette: a részben panaszra, részben hivatalból elrendelt vizsgálata rámutatott, felesleges az a jogszabályi előírás, hogy a tanúvédelmi programban való részvételről szerződésben kell megállapodni.

Kifogásolta a törvényt amiatt is, hogy bár a megállapodás kötelező, nincs meghatározva, mi minősül az annak feltételeként előírt kiemelkedő súlyú bűncselekménynek. A rendőrség így nem tudja egyértelműen értelmezni a körülményeket, illetve ez a hiányosság magában hordozza az önkényes jogalkalmazás lehetőségét, ami összeegyeztethetetlen a jogállamiság elvével és a jogbiztonság követelményével.

Az ombudsman szerint az élethez és az emberi méltósághoz való jog is sérülhet azzal, hogy a jogalkotó nem határozta meg azokat a kötelező követelményeket, amelyeket a rendőrségnek figyelembe kell vennie. Példaként említette azt az esetet, ha a védelmet azért mondják fel, "mert a védett személy indokolatlanul eltért a számára előírt magatartási szabályoktól".

Szabó Máténak egy fogvatartott is elpanaszolta, hogy kizárták a tanúvédelmi programból. Az ombudsman nem állapított meg alapvető joggal összefüggő sérelmet, ugyanakkor úgy véli: az élethez és a tisztességes eljáráshoz való jogot sérti, hogy úgy szüntették meg a fogvatartott családtagjainak védelmét is, hogy nem bizonyosodott be a fenyegetettség megszűnése.

Az ombudsman az országos rendőrfőkapitánynak azt javasolta: "tekintse át a panaszügy tanulságait olyan intézkedések bevezetése érdekében, amelyek a büntető igazságszolgáltatás eredményességét szolgáló tanúvédelmi program céljait összhangba hozhatják az életvédelem és a tisztességes eljárás minden demokratikus társadalomban kötelező elveivel" - olvasható az ombudsmani közleményben.

Top cikkek
Érdemes elolvasni
1
Vélemény
NOL Piactér

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.