A tanárok szolidárisak a hallgatókkal

Szolidaritását fejezte ki a Hallgatói Önkormányzatok Országos Konferenciája kezdeményezésével és küzdelmével a Pedagógusok Demokratikus Szakszervezet pénteken az eljuttatott közleményében. A Pedagógusok Szakszervezete szintén tiltakozik a drasztikus keretszám-csökkentés ellen.

Mendrey László elnök úgy fogalmazott: egyre nagyobb döbbenettel figyelik azt "az elszabadult fiskális szemléletet", mely a költségvetés minden baja megszüntetésének üdvözítő módját kizárólag az oktatásra szánt pénzek drasztikus csökkentésében véli felfedezni. 

Hozzátette: hosszú ideje már, hogy megtakarításként kommunikálja a kormányzat a köz- és felsőoktatásból kivont tíz- és százmilliárdokat, fittyet hányva arra az alapigazságra, mely mindenki számára ismert - az oktatásba befektetett milliárdok hosszú évek múlva hasznosulnak, az onnan kivont egy forint azonnal kárt okoz.

"A fiskális rohamosztag figyelme most ismét a felsőoktatás felé fordult, brutálisan csökkentve az államilag támogatott hallgatói helyek számát" - írta az érdekvédő, hangsúlyozta: pedagógusként felelősek tanítványaikért, nemcsak az osztálytermekben, hanem azon túl is. 

Leszögezte: nem nézhetik tétlenül, hogy egy egész nemzedék jövőjét tegyék zárójelbe rövidlátó, káros pénzügyi intézkedésekkel. Ez a döntés hosszútávra kérdőjelezi meg Magyarország felemelkedésének lehetőségét, rendkívüli módon leszűkítve azok számát, akik bejuthatnak a felsőoktatásba - mutatott rá Mendrey László, aki hangsúlyozta: szolidárisak a HÖOK küzdelmével.

A HÖOK a minőségi, európai színvonalú és tandíjmentes magyar felsőoktatásért népszavazást kezdeményezett csütörtökön. Nagy Dávid elnök elmondta: további lépéseket is terveznek, az intézmények képviselőivel pénteken egyeztetnek, de jövő hétre már várhatóak megmozdulások.

A lehetséges lépések között említette nagyobb demonstrációk tartását, és a kisebb egyetemfoglalásokat is. A HÖOK elnöke kijelentette: követelik a tandíjmentes felsőoktatást, a röghöz kötés eltörlését, és a jövő évi keretszámok azonnali felülvizsgálatát.

A Pedagógusok Szakszervezete (PSZ) szintén tiltakozását fejezte ki a magyar felsőoktatást érintő megszorító intézkedések, a teljes állami ösztöndíjas hallgatók keretszámának drasztikus csökkentése ellen. A PSZ az MTI-hez eljuttatott közleményében azt írta: a teljes állami ösztöndíjas hallgatói keretszám tízezerötszáz főre való csökkentése kizárja a felsőoktatásból a tehetséges, ám az anyagi lehetőségek szűkében levő fiatalokat, akik nem vállalják a Diákhitel 2 miatti kényszerű eladósodást.

Hozzátették, hogy az itthoni diplomaszerzés feltételeinek ilyen mértékű szűkítése sokakat az ország elhagyására fog ösztönözni, és beláthatatlan következményekkel jár a fiatalok külföldi tanulmányainak és esetleges későbbi külföldi munkavállalásának a magyar gazdaságra gyakorolt negatív hatása. Ezért ez a lépés ellentétes a magyar fiatalok érdekeivel, de ellentétes Magyarország érdekeivel is - szögezték le.

Kitértek arra is: a kormány felsőoktatással kapcsolatos intézkedései, a hallgatók számának radikális csökkentése az egyetemi oktatók számának csökkentését is eredményezi, ami ugyancsak nem szolgálja a felsőoktatás minőségi javítását. A felsőoktatás tönkretétele az eddig világhírű magyar felsőoktatás leszakadásához vezet, s lehetetlenné teszi, hogy kitermelődjön az újabb, a gazdaság fellendüléséhez nélkülözhetetlen értelmiségi réteg - írták, majd tiltakozásukat fejezték ki a szerintük ideológiai és fiskális szempontoknak alávetett felsőoktatás átalakítása ellen.

Top cikkek
Érdemes elolvasni
1
Vélemény
NOL Piactér

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.