Bajnai az oka: Schmuckék külön indulnak a választáson

Bajnai Gordon felelőssége, hogy nem jött létre egy szélesebb ellenzéki összefogás – állítja Schmuck Andor, a Magyar Szociáldemokraták Pártjának vezetője.

Bajnai Gordon elutasította a szociáldemokraták által a nyugdíjasok érdekében kidolgozott 15 pontot - mondta az M1 Ma Reggel című műsorában Schmuck Andor, és megerősítette azt a néhány nappal ezelőtti állítását is, hogy emiatt nem csatlakozott pártja az MSZP és az Együtt-PM szövetségéhez.

Schmuck Andor néhány napja beszélt arról, hogy Bajnai Gordonékat nem érdekelte a nyugdíjasok érdekében kidolgozott 15 pontos javaslatcsomagjuk. Szerinte emiatt nem csatlakoznak az MSZP és az Együtt-PM együttműködéséhez. „Láthatóan Bajnai Gordonékat nem érdekelte a nyolcvanezer nyugdíjas által kidolgozott programpont. Ez most már legyen az ő felelőssége” – hangoztatta.

A volt miniszterelnök pártja később közleményben reagált Schmuck Andor kijelentéseire. „Az Együtt-PM Szövetség programja kiszámítható és biztonságos alternatívát kínál Magyarország idős polgárainak. Schmuck Andor szüntelen szereplésvágya egyelőre épp azoknak ártott a legtöbbet, akikre hivatkozva fellép: Magyarország változást váró idősebb polgárainak” – szögezték le.

Hétfőn a Ma reggelben Schmuck Andor megerősítette: Bajnai Gordon pártja elutasította a 15 pontos programcsomagjukat.

„Mesterházy Attila megkeresett minket, leültünk vele tárgyalni, és azt mondta, hogy nem tud mást tenni, mint hogy nyolc pontban egyetért, de hét pontot nem tud támogatni. Nincs is értelme a további tárgyalásnak, hiszen mind a 15 pontot elutasították Bajnaiék” – mondta.

Schmuck Andor szerint Bajnai Gordon felelőssége, hogy nem jött létre egy szélesebb ellenzéki összefogás. Azt mondta: emiatt a szociáldemokraták külön indulnak a választásokon.

Top cikkek
Érdemes elolvasni
1
Vélemény
NOL Piactér

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.