A színházak haldokolnak, ezek meg szolgálati kocsin járnak

A Jobbik szerint felül kell vizsgálni, hogy kinek és milyen módon jár gépkocsi a fővárosi önkormányzatnál, illetve cégeinél.

Staudt Gábor, az ellenzéki párt budapesti elnöke pénteki sajtótájékoztatóján úgy vélekedett: egy főosztályvezetőnek nem járna szolgálati autó, ugyanakkor ezt jelenleg nem szabályozza semmi, így "a cégek addig fognak terjeszkedni, ameddig a takarójuk ér". Az MTI kérdésére válaszolva elmondta, hogy a párt több cégnél vizsgálódik, majd ennek tapasztalatai alapján javaslatot tesznek a Fővárosi Közgyűlésnek a gépjárműhasználat szabályozására.

A jobbikos politikus a Budapesti Közlekedési Központ (BKK) bérelt járműveit is kifogásolta, mondván ezt nem tehetnék meg a mostani megszorítások mellett, "amikor a szociális szektortól elveszünk, pedagógus álláshelyeket megszüntetünk, a színházak gyakorlatilag haldoklanak".

Sőt Staudt Gábor magának a BKK-nak a létrehozását is bírálta, amelyben a főváros felelősségét vetette fel. Mint mondta, ez egy párhuzamos struktúra, helyette inkább a BKV-t kellett volna "megtisztítani a régi garnitúrától".

A flottabérlés kapcsán arra is kitért, hogy ha az önkormányzatnál, cégeinél működik a rendszer, akkor a BKV buszainak kiszervezése helyett ott is ezt kellene megkísérelni.

A BKK hat Skoda Superb, illetve három Skoda Octavia típusú autót lízingel a BKV 2009-ben, a Porsche Lízing és Szolgáltató kft-vel kötött bérleti és flotta üzemeltetési szerződése alapján. A kocsikért felszereltségtől és kategóriától függően nettó 73 és 163 ezer forintot fizet a cég havonta 48 hónapon át. A járművek vételára szintén kategóriától és felszereltségtől függően 3-11 millió forint lenne. A vezérigazgató egyébként a fenti lízingcsomagban nem szereplő használt Skoda Superbbel közlekedik.

Információink szerint a BKK azért nyúlt vissza a BKV korábban bírált autóbérleti szerződéséhez, mivel a korábban szabályos közbeszerzési eljárás végeredményeként létrejött konstrukciónál nem talált jobbat a piacon. Az autókat Vitézy Dávid mellett a cég hat igazgatója, illetve három főosztályvezetője használja. Míg a többi 9 főosztályvezető kocsi helyett inkább a célprémiumot választotta. Mindezt szigorúan a Fővárosi Közgyűlés által meghatározott bérpolitikai irányelvekkel összhangban. A BKK a későbbiekben már csak kis haszongépjárművek beszerzését tervezi, személyautóflottájának növelését nem.

Top cikkek
Érdemes elolvasni
1
Vélemény
NOL Piactér

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.