Az Országházban hirdették ki Gyöngyöspata új SZMSZ-ét

Ma az Országházban a Szent Korona előtt kihirdettük Gyöngyöspata új Szervezeti és Működési Szabályzatát – írta közleményében Juhász Oszkár polgármester és Gaudi-Nagy Tamás országgyűlési képviselő.

"Az Alaptörvény Nemzeti Hitvallásában megjelöli, hogy 1944. március 19-én Magyarország elveszítette állami önrendelkezését - írják a jobbikos politikusok közleményükben. - Gyöngyöspata képviselőtestülete országunk függetlensége megszűnésének 69. szomorú évfordulóján, mintegy gyógyírként egyhangú szavazással helyi jogszabályt fogadott el, amely nem ismeri el történeti alkotmányunk idegen megszállás miatt bekövetkezett felfüggesztését. 

Ezért Gyöngyöspata képviselőtestülete 2013. március 19-én helyi szintű szabályozásként az Alaptörvény R. cikk (3) bekezdése, valamint az azzal összhangban lévő és értelmezendő Nemzeti Hitvallásban foglaltakra tekintettel érvényes rendeletet alkotott.

Gyöngyöspata választópolgárainak képviselőtestülete ennek megfelelően kimondta, hogy helyi szintű jogszabályait a nemzet egységét megtestesítő Szent Korona nevében alkotja meg, Magyarországot a Szent Korona országának tekinti, a Heves megyei település védőszentjének Boldogasszonyt, Magyarország Nagyasszonyát ismeri el, egyedülálló nemzeti kulturális kincsünket, a rovásírást védelemben részesíti, s az önkormányzat forgalomképtelen vagyonelemeit – különösen a termőföldet, vízkészletet, erdőket – a Szent Korona tulajdonjogának tekinti, amelyek Gyöngyöspata gazdasági függetlenségének biztosítékát jelentik."

Juhász és Gaudi-Nagy annyit tettek hozzá mindehhez, hogy Gyöngyöspata elsőként tűzte ki a budafoki önkormányzat felhívása után a székely zászlót; most ők hívnak fel más helyhatóságokat, hogy kövessék példájukat, és helyi jogszabályi szinten szerte az országban nyilvánítsák ki, hogy Magyarország a Szent Korona országa, s az Alaptörvény kinyilatkoztatása értelmében ők se ismerjék el történeti alkotmányunk idegen megszállások miatt bekövetkezett felfüggesztését.

 

Top cikkek
Érdemes elolvasni
1
Vélemény
NOL Piactér

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.