A szélsőjobb miatt megbénul a forgalom

Érdemes alaposan tájékozódnia annak, aki ma délután szeretne közlekedni a fővárosban. A Budapest Pride idején a rendezvény megzavarására készülő szélsőjobboldaliak miatt olyan mértékű korlátozások lesznek, amelyeket maga a felvonulás nem indokolna.

Délután fél kettő és este hét között forgalomkorlátozásokra kell számítani Budapesten az Andrássy úton, a Bajcsy-Zsilinszky úton, az Alkotmány utcában, a Honvéd utcában és a Markó utcában. A korlátozások a közúti és a gyalogos forgalom mellett a közösségi közlekedési járatokat is érintik – közölte a BKK.

A BKK szerint a Budapest Pride miatt lesznek forgalomkorlátozások, de ez a megfogalmazás félreértésekre adhat okot. Ilyen mértékű korlátozásra nem a felvonulás, hanem a szigorú biztonsági intézkedések, az ellentüntetésre és a rendezvény megzavarására készülő szélsőjobboldali csoportok miatt van szükség.

Az Andrássy utat várhatóan fél kettőtől fél hatig zárják le. (A Budapest Pride délután négykor kezdődik.) A keresztirányú forgalmat fél hattól szakaszosan, a menet elvonulásával engedik át az Andrássy úton, azonban azt megelőzően gyalogosan és közúton sem lehet majd keresztezni az útvonalat.

Fél kettőtől fél hétig lezárják a Bajcsy-Zsilinszky utat az Andrássy út és az Alkotmány utca között, fél kettőtől hétig pedig az Alkotmány utca – Honvéd utca – Markó utca útvonalat.

Az érintett útvonalakon a keresztirányú forgalmat is korlátozza a rendőrség. A  menet elhaladása után az útvonalat szakaszosan megnyitják a forgalom előtt. A BKK kéri a közlekedőket, hogy figyeljék a kihelyezett jelzőtáblákat és a rendőrök útmutatásait, illetve ha tehetik, kerüljék el a környéket közlekedési útvonaluk megválasztásakor.

Ami az M1-es metrót (földalattit) illeti: várhatóan fél kettő és fél hat között nem állnak meg a Deák Ferenc tér és a Hősök tere közötti megállókban a szerelvények, az első megálló a Hősök tere. Fél hat és hat között a Deák Ferenc tér és az Oktogon között nem állnak meg a szerelvények. Autóbuszos pótlásra nincs lehetőség.

Várhatóan fél kettő és hat között lezárják az M3-as metró Arany János utcai állomását, ahol a vonatok megállás nélkül áthaladnak.

Módosított útvonalon járnak fél kettőtől a 4-6V és 2V villamospótló buszok, a 9-es, a 16-os, a 105-ös és 115-ös buszok, a 70-es, a 72-es, a 76-os és 78-as trolibuszok. A 73-as troli fél kettő és este hat között nem közlekedik.

Más változások és korlátozások is lesznek, érdemes tájékozódni a BKK honlapján.

Top cikkek
Érdemes elolvasni
1
Vélemény
NOL Piactér

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.