A Szebb Jövőért Polgárőr Egyesület feloszlatását kezdeményezték

A Békés Megyei Főügyészség szerint alkotmánysértően működik, veszélyezteti a közrendet és köznyugalmat a Szebb Jövőért Polgárőr Egyesület, ezért benyújtották keresetüket az egyesület feloszlatása érdekében.

A Hajdú-Bihar Megyei Polgárőr Szövetség küldöttgyűlése március 19-én hatalmazta fel Tóth Attila elnököt, hogy forduljon az ügyészséghez, s kérjen arra vonatkozóan vizsgálatot, hogy törvényesen működik-e "a Jobbikhoz több szálon kötődő Szebb Jövőért Polgárőr Egyesületet".

A szövetség megyei alelnöke, az országos szövetség elnökhelyettese akkor azt mondta: a polgárőrségre vonatkozó törvény alapján az egyesület és tagjai az ebben foglaltaknak nem felelnek meg. Ugyanakkor hangsúlyozta: "ha a Szebb Jövőért tagjai nem politizálnak és leteszik a polgárőr vizsgát, szívesen várják őket a Megyei Polgárőr Szövetségbe".

Az ügy először a Hajdú-Bihar Megyei Főügyészséghez került, ők viszont a polgárőrök törvényességi vizsgálatra vonatkozó kérelmét a Békés Megyei Főügyészséghez továbbították, mivel a Szebb Jövőért székhelye Békéscsabán van, és az ottani bíróságon jegyezték be a szervezetet, így a Békés Megyei Főügyészség az illetékes az ügyben. A vizsgálat azóta lezárult - írta a cikk.

Az ügyészség szóvivője, Futó Sándor a portálnak úgy nyilatkozott: "A Békés Megyei Főügyészség vizsgálatot folytatott a Szebb Jövőért Polgárőr Egyesület tevékenységével kapcsolatosan. Az ügyészségi vizsgálat alapján a főügyészség megállapította, hogy az egyesület alkotmánysértően működik, tevékenysége és alapszabálya mások jogait és szabadságát sérti, veszélyezteti a közrendet és köznyugalmat". Mindezek alapján az ügyészség a Békés Megyei Bíróságon kezdeményezte az egyesület feloszlatását.

A debreceni dehir.hu cikkében kifejtette, hogy a Hajdú-Bihar Megyei Polgárőr Szövetség és a Szebb Jövőért Polgárőr Egyesület között akkor mérgesedett el a viszony, amikor kiderült, hogy a Szebb Jövőért kétszáz polgárőre kéthetes demonstrációt tervez Hajdúhadházon, illetve amikor a Szebb Jövőért Egyesület tagja, Rubi Gergely jobbikos országgyűlési képviselő "élesen bírálta a helyi polgárőröket".

Ezt követően - mivel Rubi Gergely "nem kért bocsánatot" - Tóth Attila feljelentette a képviselőt. Rubi Gergely az üggyel kapcsolatban lemondott a mentelmi jogáról, így a bíróság elé kerülhet ez az ügy - írta a cikk.

Pintér megmondta, hogy nem lesz járőrözés

A Szebb Jövőért Polgárőr Egyesület tagjai március elejétől csaknem három héten át járőröztek a 2.800 lakosú Heves megyei Gyöngyöspatán, állításuk szerint a megszaporodott bűncselekmények miatt, majd áprilisban Hajdúhadházon kezdtek demonstratív jellegű járőrözésbe. Rubi Gergely akkor azt mondta: két hétig tartó, mintegy kétszáz tagjukkal végrehajtandó akciójukat figyelemfelhívásnak szánják, mivel az egyesület szerint a Hajdú-Bihar megyei településen rengeteg a rablás, s nem megfelelő a közbiztonság.

Pintér Sándor belügyminiszter akkor kijelentette: "bizton mondhatom, hogy ilyen jellegű járőrözés, mondvacsinált törvényesség mögé bújva nem lesz Magyarországon".

Top cikkek
Érdemes elolvasni
1
Vélemény
NOL Piactér

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.