A Századvég szerint az emberek meg akarnak dolgozni a pénzért

A Századvég 2014. januárban készített közvélemény-kutatásának eredménye szerint a magyar lakosság több mint kétharmada nem támogatja a LÉT munkacsoport által kidolgozott alapjövedelem-koncepciót. A többség úgy tartja, hogy a feltétel nélküli alapjövedelem bevezetését nem bírná el a magyar gazdaság.

Január 11-én jelent meg a LÉT elnevezésű független munkacsoport tanulmánya, amelyben alapjövedelem-koncepcióját mutatja be. A modell lényege, hogy a magyar szociális ellátórendszert egy feltétel nélküli alapjövedelem bevezetésével formálnák át, mely jövedelem minden, tartósan Magyarországon élő személyt megilletne, kivétel nélkül.

A Századvég lapunkhoz eljuttatott legfrissebb kutatása szerint a magyar lakosok több mint kétharmada nem ért egyet azzal, hogy mindenkinek feltétel nélkül, alanyi jogon járjon 50 ezer forint alapjövedelem, míg 30 százalék azok aránya, akik támogatják az elképzelést.

A tanulmány alapján az alapjövedelem bevezetéséhez több feltétel kötődne. A megkérdezettek közel háromnegyede (72 százaléka) nem értene egyet az alapjövedelem bevezetésével, amennyiben az 50 ezer forint bele lenne számolva a munkabérbe és a nyugdíjba. Emellett a LÉT-pénz fedezetéül megszüntetnék a családi adókedvezményt, valamint több szociális juttatást is, mint a segélyek, a gyes és a gyed. Az eredmények szerint e két további feltétel mellett még alacsonyabb a modell támogatottsága a lakosságon belül (78, illetve 80 százalék nem értene egyet vele).

A válaszadók több mint háromnegyedének véleménye szerint nem bírná el a magyar gazdaság a modell bevezetését, vagyis a jelenlegi gazdasági körülmények között nem biztosítható a mindenkinek feltétel nélkül járó alapjövedelem.

A kutatás alapján a Századvég kijelenti: a lakosok többsége (61 százaléka) szerint a modell bevezetése hátrányosan hatna a munkavállalásra is, azaz hatására kevesebben dolgoznának. A felmérés rávilágít arra, hogy a magyar emberek értékrendjében fontos szerepet tölt be a munka, a lakosság jelentős többsége kiáll amellett, hogy általánosságban az embereknek inkább munkából kellene megélniük (89 százalék).

Top cikkek
Érdemes elolvasni
1
Vélemény
NOL Piactér

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.