A lappiacot is hazavághatja a reklámadó

Hiába egyeztetett velük a kormány, megint csak a sajtóból ismerte meg a lapkiadók egyesülete a reklámadó legújabb verzióját.

A Magyar Lapkiadók Egyesülete (MLE) ismét a napi sajtóból volt kénytelen értesülni a kormány reklámadóra vonatkozó újabb tervezetéről, annak ellenére, hogy a szakmai szervezetek és a kormány képviselői egyeztetési tárgyalásokat folytattak a múlt héten. Az MLE lapunkhoz eljuttatott közleménye szerint továbbra is a leghatározottabban ellenzi a reklámadó bevezetését és az újabb tervezet szerinti adófizetési kötelezettség kiterjesztésének szándékát. Már a korábbi tervezettel kapcsolatban is egységes álláspontot képviseltek az érintettek, és hangsúlyozták, hogy az iparág nyereségrátája nem haladja meg az évi 2-3%-ot, az új adófajta kivetésével, illetve a beszedésének a tervezet szerinti ütemezésével gyakorlatilag teljesen eltűnik a szektorban esetleg még termelődő nyereség, ami termékek megszűnéséhez, a szektorban működő vállalkozások számának csökkenéséhez, további létszámleépítésekhez, a munkanélküliség és ezzel összefüggésben a szociális ellátásban a kiadások növekedéséhez, az adó- és járulékbevételek csökkenéséhez vezet.

"A drasztikus adó-, a szektorális különadó-, illetve járulékemelések a nemzetközi és hazai tapasztalatok szerint is visszafogják a fogyasztást, az értékesítést, növelik a munkanélküliséget, és ezen hatások kumulálódnak az állami bevételek csökkenésében. A magyar médiapiac a fogyasztás és a reklámozás értékének csökkenésén keresztül évek óta az egyik legnagyobb vesztese a gazdaság stagnálásának, a fogyasztóknál és gazdálkodó egységeknél kialakult jövedelemkiesésnek. A most megismert újabb változat azzal, hogy a kapcsolt vállalkozásokra is kiterjeszti az adófizetési kötelezettséget, forintosítható gazdasági és felmérhetetlen társadalmi károkat okoz, ellehetetlenítve a minőségi lappiacot" – olvasható a közleményben.

A megismert tervezet több részében szakmailag elfogadhatatlan: pontatlanul definiálja az adó alapját, érvényesíthetetlen előírásokat fogalmaz meg egyes adóalanyokat illetően, nem érvényesíti az adót egyes jelentős, külföldi illetőségű internetes vállalkozásokkal szemben, nem teszi lehetővé a kettős adózás elkerülését pl. a bartermegállapodások tekintetében, nem biztosítja egyes, a bevétel megszerzéséhez szükséges költségek levonhatóságát, és aránytalan adómértékeivel az EU egyes jogszabályaival ellentétes diszkriminatív megközelítést alkalmaz.

A tervezett adó kivetése a magyar médiaszektorban bizonyosan jelentős mértékű létszámleépítéseket fog eredményezni, lecsökkenti vagy megszünteti a médiaszereplők tartalomfejlesztésre fordítható forrásait. Az információra épülő társadalom alapvető fontosságú építőköve a pontos információkat és színvonalas értéket létrehozni képes médiaszektor. Az anyagi erőforrások további elvonásokkal történő csökkentése mellett az iparág ezt a feladatát nem tudja betölteni, a társadalom plurális információhoz jutási lehetősége egyoldalúvá szűkül. A kivetendő reklámadó legújabb tervezete alapján ráadásul pont a minőségi médiumok, szeriőz lapok fenntarthatósága kérdőjeleződik meg. Fentiek mellett a Magyar Lapkiadók Egyesülete úgy látja, hogy komoly aggályok merülnek fel a tekintetben, hogy megfelel-e az új adó az uniós normáknak.

Top cikkek
Érdemes elolvasni
1
Vélemény
NOL Piactér

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.