A romák kiraknák a székéből a gyöngyöspatai polgármestert

Hétfőn este mintegy 250-en tartottak demonstrációt Gyögyöspatán: a főként roma származású tiltakozók a település jobbikos polgármesterének, Juhász Oszkárnak a lemondását követelték. A faluvezető nem mond le, szerinte a tüntetés áljogvédők és megélhetési politikusok akciója volt.

Gyöngyöspatán hétfőn este mintegy 250, javarészt helybéli roma gyűlt össze a községháza előtt, hogy lemondásra szólítsák fel Juhász Oszkár polgármestert, vagy ha ez nem történik meg, a képviselő-testület oszlassa fel önmagát, és új választásokat írjanak ki – számolt be az eseményről a Heol.hu.

A megmozdulást a Gyöngyöspata Község Roma Nemzetiségi Önkormányzat szervezte – nyilatkozta a portálnak ifj. Farkas János, a kisebbségi képviselet vezetője. Indoklásképpen közölte: Juhász Oszkárnak a közelmúltban napvilágot látott szavai – miszerint polgárháborút vizionált – már nem a cigányságot érintő kérdés, hanem egész Magyarország problémája. Összeférhetetlenséget szít az emberek között, veszélyezteti az együttélést, ezért szeretnék, ha a falu vezetője távozna. Elutasítjuk a megfélemlítést – tette hozzá.

A tüntetést az előírásoknak megfelelően bejelentették a rendőrségen. A helyszínt nagy számban biztosították az egyenruhások, és semmiféle rendbontás nem történt. A beszédek végén a küldöttség bement a képviselő-testület ülésére, ahol átadták a petíciójukat.

Juhász Oszkár polgármester a Heol.hu-nak elmondta: nem mond le megbízatásáról. Álláspontja szerint politikai ellenfelei használták ki a helyi cigányság naivitását a demonstrációra. Szerinte ezzel a patai romák sem értenek egyet, amit az is bizonyít, hogy csak töredékük jött el az eseményre. Szerinte áljogvédők és megélhetési politikusok akciója volt a megmozdulás, aminek célja nem a megoldások keresése.

Hétfőn egyébként lemondott tisztségéről Matalik Ferencné, Gyöngyöspata alpolgármestere, ám a Heol.hu információi szerint döntésének nincs köze a történtekhez.

Top cikkek
Érdemes elolvasni
1
Vélemény
NOL Piactér

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.