A romák integrációján múlik a jövőnk

A társadalmi felzárkózásért felelős államtitkár szerint a sokszor elutasító többségi társadalomnak fel kellene ismernie, hogy a jövőjét nagyban érinti a romák integrációja.

Balog Zoltán a Királyhágómelléki Református Egyházkerület romastratégiát tárgyaló nemzetközi konferenciáján szombaton, Budapesten rámutatott: Európában, főképp a kontinens nyugati részén jelentős a munkaerőhiány, ám azt nem a 10-12 milliós európai roma közösség tagjaival orvosolják - mégpedig az elmaradt integráció miatt -, hanem más földrészekről érkező bevándorlókkal.

Meglátása szerint az Európai Unióban éppen ez a hiányzó munkaerő az egyik fontos motiváló tényező arra, hogy igenis szükség van a romák integrációját célként meghatározó stratégiára. Közgazdászokra hivatkozva az államtitkár kiemelte: ha az európai romák foglalkoztatási szintje ugyanaz lenne, mint az európai átlag, ez 3-5 százalékos GDP-növekedést jelentene az államoknak.

Kitért arra is, hogy luxus több millió, munkára képes embert szociális segélyből eltartani.

Az önálló romastratégia melletti további érvként Balog Zoltán a demográfiai helyzetet említette, rámutatva például arra, hogy ma Magyarországon, miközben a többségi társadalom öregszik, addig ezzel szemben a romatársadalom fiatal. Megjegyezte: a becslések szerint jelenleg az országban a 14 évnél fiatalabb gyermekek 30-35 százaléka roma származású. Mindemellett biztonságpolitikai okok is indokolják a romastratégia megalkotását - tette hozzá. Kiemelte ugyanakkor: a romák felzárkózásával foglalkozó programok esetében különösen fontos, hogy azokat ne bízzák csak a romákra, de ne is végezzék el helyettük. Ehelyett szerinte partneri alapon kell folytatni a romaintegrációt.

Előadásában szólt arról is, hogy a tervek szerint a Start munkaprogram keretében "szombati iskola" is működik majd.

Balog Zoltán szavait azzal zárta, hogy a megfélemlített, hiányzó önérzetű emberek nem tudnak felzárkózni, ezért szükség van arra, hogy a romák rádöbbenjenek, milyen gazdag a kultúrájuk, a történelmük.

A konferencián Farkas Flórián, az Országos Roma Önkormányzat elnöke az elmúlt évek "etnobizniszének" veszélyeire hívta fel a figyelmet, vagyis arra, hogy a romaügyekre szánt pénz egy részét nem az érintettek kapták, továbbá a forrásokat sokszor nem megfelelően, sikertelenül vagy másra használták fel. Ez a romákkal kapcsolatos előítéleteket is szította - mutatott rá. Kijelentette ugyanakkor, hogy mindennek most véget vetnek.

A rendezvényen szintén részt vevő Tőkés László, az Európai Parlament alelnöke újságíróknak arról beszélt, hogy kölcsönös érdeke a cigányoknak és a jelentős cigány lakossággal rendelkező országoknak a cigányügy megoldása. Mint mondta, az integráció nem le

Top cikkek
Érdemes elolvasni
1
Vélemény
NOL Piactér

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.