A röghöz kötés új neve: nyilatkozat

Az állami ösztöndíj átdolgozásának célja, hogy olyan feltételek jöjjenek létre a felsőoktatás finanszírozásában, amelyek a hallgatók és a társadalom számára is elfogadhatóak, nem jelentenek gátat a mobilitásnak, és az uniós előírásokkal is összhangban állnak – mondta a felsőoktatási államtitkár keddi, parlamenti expozéjában.

Klinghammer István a nemzeti felsőoktatási törvénynek az alaptörvény negyedik módosításával összefüggő változtatása ismertetésekor elmondta, a diploma megszerzését követően húsz éven belül annyi időt kell Magyarországon dolgozniuk az állami ösztöndíjban részesülőknek, ahány éven át finanszírozta képzésüket az állam. Hozzátette: ha valaki nem tud ennek eleget tenni, tíz vagy tizenöt év alatt, egyenlő részletekben kell visszafizetnie támogatását, de élhet az előtörlesztéssel is.

A változtatás pontosítja annak szabályait is, milyen módon adható felmentés a kötelezettség alól – fűzte hozzá az államtitkár, aki célnak nevezte, hogy minden olyan elem eltűnjön a támogatási rendszerből, amely a fiatalokat elrettentené az állami ösztöndíj felvételéről. Így felére csökken az az idő, amelyet itthon kell tölteniük a diplomásoknak. 

Beszámolt arról is, hogy a gyesben vagy gyedben részesülő egyik szülő beszámíthatja a gyermekneveléssel otthon töltött éveket a figyelembe vett időtartamba. Változtatás még, hogy a hallgatók nem szerződést kötnek, hanem nyilatkozatot tesznek az általuk vállaltakról.

A módosítások – amelyek a Felsőoktatási Kerekasztal által megfogalmazott javaslatokon alapulnak – a felsőoktatási finanszírozás mélyreható átalakításának első elemét képezik – hangsúlyozta Klinghammer István. Amíg ugyanis az intézmények részesültek támogatásban, és követelményeket is feléjük fogalmazott meg az állam, ez teret adott a lobbitevékenységüknek, működésük pedig nem a hallgatók vagy a munkaerőpiac igényein alapult – mondta.

A jövőben azonban a hallgatók kapják a támogatást, ők választanak az intézmények között, az alapján, hol kaphatják a legjobb képzést – mondta az államtitkár.

Top cikkek
Érdemes elolvasni
1
Vélemény
NOL Piactér

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.