A rendőrség rendkívül sikeres esztendeje

Rendkívül sikeresnek értékelte a rendőrség elmúlt esztendei és idei első negyedévi tevékenységét Hatala József országos rendőrfőkapitány a közösen tartott rendőr és tűzoltó majálison a Városligetben.

Az országos rendőrfőkapitány MTI-nek adott nyilatkozata szerint természeti és ipari katasztrófák kezelésében teljes volt az együttműködés a társszervek között, sikeres volt az európai uniós elnökségből adódó feladatokra való felkészülés, míg az ebből adódó kötelezettségek eddigi végrehajtását nemzetközi szinten is példaértékűnek minősítette Hatala József.

A főkapitány szintén kiemelkedő teljesítménynek nevezte a közbiztonsági tevékenységgel összefüggő rendőri munkát, amelyek hatékony végrehajtását nagy mértékben segítette az elmúlt időszakban történt jogi szabályozások változtatása és megalkotása is.

Az altábornagy közlése szerint 20-30, egyes régiókban 40 százalékos növekvő eredményt mutat az elfogások és az előállítások száma. Megemlítette, a tavaly megkezdett, és 2012 második negyedévéig tartó program során 4200 új rendőr áll szolgálatba, amely a fluktuációt is figyelembe véve háromezres létszámbővítést eredményez a csaknem félszázezres állományon belül. Már idén június végén 1800 próbaidős rendőr állhat szolgálatba – tette hozzá.

Hatala József megemlítette, hogy a rendőrség új bevetési ruházatot kapott, két részletben - a rendőrmotorokkal együtt - ötszáz új járművet állíthattak szolgálatba.

Az országos rendőrfőkapitány a rendőrség előtt álló feladatok között említette a román határ schengeni csatlakozással összefüggő felkészítését, illetve a lakosság közbiztonságának erősítését, hangsúlyozva, hogy a körzeti megbízotti (kmb) rendszert még az idén szeretnék megerősíteni objektumokkal, infrastruktúrával és létszámmal.

Tóth Tamás, a Budapesti Rendőr-főkapitányság vezetője az MTI-nek szintén sikeres tevékenységükről és szakmai munkájukról beszélt. Mint mondta, Budapest Európa egyik legbiztonságosabb városának számít, és ezt nem a statisztikai adatok, hanem az állampolgárok és a kerületi polgármesterek visszajelzései alapján jelentheti ki.

A dandártábornok elmondta, az elmúlt egy év alatt újraszervezték a fővárosi rendőrség rendszerét annak érdekében, hogy miként lehetne azt mindenki számára láthatóvá tenni, és a lehető leggyorsabban reagálni azokra a visszajelzésekre, amelyeket az állampolgároktól kapnak.

A budapesti rendőrfőkapitány szerint fel kell mérni, mi a lakosság igénye, és ennek megfelelően kell alakítani a rendőrség munkáját. Mint megjegyezte, erre kitűnő alkalom a rendőr és tűzoltó majális, ahol civilek közvetlenül, és nem hivatalos formában találkozhatnak a hatóságok munkatársaival, megismerhetik munkájukat, felszereléseiket, és betekintést kaphatnak a rendőrség állampolgárok által nem látható tevékenységébe is.

A kormány határozata alapján 1992 óta Szent György napján, április 24-én tartják a rendőrség napját. A magyar tűzoltóságok tagjai 1834. május 4-től emlékeznek meg Szent Flóriánról, a tűzoltók védőszentjéről. Idén először a két szervezet közösen tartotta majálisát a Városligetben.

Top cikkek
Érdemes elolvasni
1
Vélemény
NOL Piactér

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.