A rendőrség feljelentette a kihallgatásakor meghalt férfit

Hivatalos személy elleni erőszak miatt feljelentést tettek annak a két rendőrnek a felettesei, akiket azzal gyanúsítanak, hogy az intézkedésük alatt hétfőn meghalt egy előállított férfi az izsáki rendőrőrsön.

Mint ismeretes, a negyvenhét éves Bara Józsefet lopás gyanújával állították elő hétfő este Orgoványon, majd az izsáki rendőrőrsre szállították, ahol a kihallgatás közben a férfi elhunyt. A két rendőr csaknem fél órán keresztül próbálta a férfit újraéleszteni, de ez nem sikerült nekik, a Kecskemétről kiérkező mentősök pedig már csak a halál beálltát tudták megállapítani. 

Csütörtökön a Kecskeméti Járásbíróság halált okozó testi sértés és kényszervallatás bűntettének gyanúja miatt harminc napra előzetes letartóztatásba helyezte a harmincéves B. Csongort, valamint társát, a huszonhat éves B. Viktort. A határozatot mindkét járőr védője megfellebbezte, álláspontjuk szerint a két férfi az intézkedés során szakszerűen járt el, csupán a terhelt ellenállását akarták megtörni.

Szűcs László, B. Csongor védője lapunknak azt mondta, bár már megvolt a hatósági boncolás, az ügyészég valamilyen oknál fogva titkolózik és nem közli velük a halál pontos okát.

Gyugyi Csilla, a Bács-Kiskun Megyei Főügyészség szóvivő ügyésze tudósítónknak azt mondta, egyelőre csak az előzetes orvosszakértői szakvélemény áll a rendelkezésükre, amely szerint a sértett halálát a folyamatos bántalmazás által kiváltott traumás sokk okozta.

Egy nevét nem vállaló orvosszakértő lapunknak azt mondta: ez bonyolult ügy lesz, mert külön kell választani a férfi korábbi sérüléseit, az esetleges ütésektől származóakat, valamint mindazokat, amelyeket a rendőrőrsön szerezhetett.

A két rendőrjárőr jelentése alapján tett feljelentést a Bács-Kiskun Megyei Nyomozó Ügyészség elutasította – tudtuk meg Gyugyi Csillától.

Top cikkek
Érdemes elolvasni
1
Vélemény
NOL Piactér

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.