A rendőrség biztos abban, hogy H. Nóra gyilkosát kapta el

A rendőrség bizonyos abban, hogy az előzetes letartóztatásban lévő P. József erőszakolta és ölte meg 2008. november 23-án a kiskunlacházi kiserdőben az akkor 14 éves H. Nórát - közölte a Pest Megyei Rendőr-főkapitányság bűnügyi igazgatója az MTI-vel annak kapcsán, hogy kedden vádindítványt tettek az illetékes főügyészségen.

Papp Péter elmondta, hogy a szoros ügyészi felügyelet mellett lefolytatott nyomozás végére érve a Pest Megyei Rendőr-főkapitányság Bűnügyi Igazgatósága 16 kötetes, 5466 oldalas beadványt készített. A kedden átadott dossziék a nyomozás során keletkezett iratokat: egyebek mellett jegyzőkönyveket, szakértői jelentéseket, illetve fotókat tartalmaznak. Az igazgató hozzátette: bár a gyanúsított visszavonta korábban kétszer is megtett részleges beismerő vallomását, a rendőrség bizonyítékai nagy valószínűséggel elégségesek a mielőbbi vádemeléshez.

A Pest Megyei Főügyészséghez benyújtott vádindítványban - összefoglaló jelentés formájában - a több mint egy évig tartó nyomozás, illetve rendőrségi vizsgálat során keletkezett dokumentumok kaptak helyet. Csatolták egyebek mellett a 193 tanú kihallgatásáról készült jegyzőkönyveket, s azt az 58 oldalas jegyzőkönyvet is, amelyet P. József gyanúsított 8 alkalommal történt meghallgatása közben rögzítettek. A dokumentumok között szerepelnek a Bűnügyi Szakértői és Kutató Intézetnek átadott 146 DNS minta elemzéséről készített szakvélemények is - tette hozzá Papp Péter, aki elmondta, hogy csak ezek a vizsgálatok mintegy 53 millió forintba kerültek.

A nyomozati irat részét képezi még a gyilkosság helyszínén lefoglalt 44 anyagmaradványról, illetve a kiserdőben, valamint a gyanúsított lakásán talált 101 tárgyról készült jegyzék. A tárgyak között a késtől a papírzsebkendőn át a cigarettacsikkig számtalan dolog megtalálható - fűzte hozzá Papp Péter kiemelve, hogy az e tárgyakat felsoroló bűnjel-jegyzékben részletesen felsorolják az áldozatnak azokat a személyes holmijait, melyekre P. József lakásában, egy porszívó porzsákjában bukkantak rá a nyomozók. Akkor és ott került elő például a megölt lány nyaklánca, mobiltelefonja, illetve táskája az irataival.

A bűnügyi igazgató közölte, hogy számos fotót is átadtak a főügyészségnek. Tulajdonképpen a nyomozás minden fontos momentumát megörökítették, így többek között a helyszíni, illetve a halottszemlén készült képeket és a DNS vizsgálat döntő momentumait megörökítő fotókat is becsatolta a rendőrség.

Papp Péter kifejtette: a hosszas nyomozás és vizsgálat alapján a rendőrségnek meggyőződése, hogy a tények, bizonyítékok és különböző adatok alapján a jelenleg előzetes letartóztatásban lévő P. József megalapozottan gyanúsítható aljas indokból elkövetett emberöléssel és erőszakos közösüléssel.

A bűnügyi főigazgató elmondta, hogy noha P. József első kihallgatásakor, illetve a bíró előtt is részleges beismerő vallomást tett, később ezt a vallomást visszavonta. Az újabb „verzió" szerint H. Nórával a lány beleegyezését követően közösült, majd élve hagyta ott a lányt a kiserdőben.

A kedden benyújtott vádindítvány elbírálására 30 nap áll a főügyészség rendelkezésére, mely további 30 nappal meghosszabbítható - húzta alá Papp Péter, aki szerint a bizonyítékok elégségesek a mielőbbi vádemeléshez, amire március közepén kerülhet sor. Számításai alapján májusban kitűzhetik a tárgyalást, az elsőfokú ítélet kihirdetésére pedig akár már ősszel sor kerülhet. Az ügy gyorsított eljárásban történő tárgyalása sem kizárt - közölte Papp Péter.

H. Nórát 2008. november 23-án hajnali 2 és 3 óra között a kiskunlacházi művelődési ház közelében, a Kinizsi út 27. számú házzal szembeni kiserdőben támadta meg az akkor még ismeretlen elkövető. A szórakozásból rokonaihoz tartó lányt a férfi megerőszakolta, majd sikoltozó áldozatát megfojtotta. A rendőrség hatalmas apparátust vetett be a nagy visszhangot kiváltó ügy felderítésére. Tavaly nyáron sikerült „képbe" hozni a kiserdőtől nem messze lakó P. Józsefet, aki azon az éjjelen egy másik településen ismerősei körében szórakozott. Hazafelé tartva eldöntötte, hogy az első vele szembe jövő nővel közösülni fog. Ez a nő az épp arrafelé tartó H. Nóra volt. P. Józsefet a gyilkosság helyszínén talált DNS nyomok azonossága és tárgyi bizonyítékok alapján helyezték előzetes letartóztatásba.

Top cikkek
Érdemes elolvasni
1
Vélemény
NOL Piactér

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.