A rendőrség belső utasításai közérdekű adatok

Közérdekű adatok a rendőrség belső utasításai - mondta ki jogerősen a Fővárosi Itélőtábla a Társaság a szabadságjogokért (TASZ) kontra Országos Rendőr-főkapitányság (ORFK) perben kedden. A jogvédő szervezet két éve, a 2006. őszi fővárosi zavargások kapcsán kérdezett rá egyes rendőri intézkedések jogszerűségére.

Akkor az ORFK belső utasításokra hivatkozott. Ezeket a civil szervezet kiadni kérte azért, mert álláspontja szerint az állampolgároknak alkotmányos joguk van megismerni azokat a rendelkezéseket, melyek alapján jogaikat korlátozhatják a hatóságok.

A rendőrség nyilvános utasításainak 90 százalékát, több száz belső rendelkezést korábban már átadott a TASZ-nak, 27-et azonban arra való hivatkozással, hogy bűnüldözési, bűnmegelőzési érdeket sértene nyilvánosságra hozása, nem adott ki. Emiatt indította meg 2007 elején a polgári pert a jogvédő szervezet.

Az eljárás korábbi szakaszában még néhány további belső utasítás nyilvánosságáról döntött nem jogerősen a Fővárosi Bíróság, és ezeket az ORFK már kiadta a civil szervezetnek.    

A kedden kihirdetett másodfokú, jogerős ítélet szóbeli indoklása szerint pedig 15 belső utasítás esetében a rendőrség okkal, megalapozottan és törvényesen tagadta meg a nyilvánosságra hozást, ezért ezeket továbbra sem kell kiadnia. Ezek között van például a terrorelhárítással, a csapaterő alkalmazásával, a rendkívüli halálesettel vagy a tanúvédelemmel kapcsolatos belső utasítás.

Top cikkek
Érdemes elolvasni
1
Vélemény
NOL Piactér

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.