A rendőrök már demonstrálnak

A rendőrök felvonulásával kezdődött meg hétfő délután az egyenruhások e hétre tervezett demonstrációsorozata a Kossuth téren. Őket a polgári védelmisek követik.

A Rendészeti és Közigazgatási Dolgozók Szakszervezetének tüntetésével k ezdődött meg hétfőn a rendvédelmi dolgozók szakszervezeteinek demonstrációsorozata az V. kerületi Kossuth Lajos téren; a Hivatásunk védelmében elnevezésű akció keretében mintegy félszázan tüntettek az Országház mellett.

A fegyveres és rendvédelmi szakszervezetek azért vonulnak utcára, mert "halálpálya" helyett életpályamodellt szeretnének, illetményemelést, a már nyugállományúak juttatásainak megőrzését és korszerű munkaeszközöket.

Kónya Péter, a Fegyveres és Rendvédelmi Dolgozók Érdekvédelmi Szövetségének elnöke azt mondta: valamiért, és nem valaki, vagy valami ellen szervezték figyelemfelhívó akciójukat, mert úgy vélik, rossz az az irány, amelyet a kormány a Széll Kálmán gazdasági akciótervben deklarált. Azt szeretnék elérni, hogy szerzett és törvényben garantált jogaikat ne csorbítsák.

Az elnök emlékeztetett arra is, hogy április 16-ra országos megmozdulást hirdettek a fővárosi Hősök terére.

(Forrás: mti.hu)

Top cikkek
Érdemes elolvasni
1
Vélemény
NOL Piactér

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.