A rektori konferencia nem ért egyet a felsőoktatási keretszámokkal

A Magyar Rektori Konferencia (MRK) elutasítja a magyar felsőoktatásról egyeztetés nélkül hozott intézkedéseket, és nem ért egyet a területet alapjaiban érintő kormányhatározatokkal. Ezt a szervezet a honlapján tette közzé csütörtökön.

Álláspontjukat indokolva kifejtették: az intézkedések a fiatalok és az intézmények számára már a közeljövőt is kiszámíthatatlanná teszik, és az elsősorban fiskális szempontoknak alárendelt elképzelések a korábban közösen elfogadott alapelvekkel is ellentétesek. Nem szolgálják a felsőoktatás minőségi javítását, a munkaerőpiac által preferált szakterületek támogatását - rögzítették.

Az MRK szerint a döntések a családok anyagi teherbíró képességét figyelmen kívül hagyják, ezért szociális igazságtalansághoz és társadalmi szegregációhoz vezetnek. Az idei tapasztalatok szerint az adósságteherrel fenyegető Diákhitel2 nem tölti be a felsőoktatásban neki szánt szerepet.

A lehetséges következményekről szólva kitértek arra, hogy a továbbtanulni vágyó fiatalok közül éppen a legtehetségesebbeket késztetik az ország elhagyására.

A rektori konferencia úgy látja, a forráskivonás a felsőoktatásból a nemzetközi trendekkel ellentétes, nem felel meg a fejlett országok gyakorlatának, és a magyar felsőoktatás leszakadásához vezet. Felsőfokú tanulmányok folytatására alkalmas fiatalok tömegei számára válik elérhetetlenné a diploma megszerzése, ez nagymértékben veszélyezteti az értelmiség utánpótlását - teszik hozzá.

A Magyar Rektori Konferencia elkötelezett a minőségi felsőoktatás mellett, ennek érdekében továbbra is kész együttműködni a felsőoktatás koncepciójának kidolgozásában - zárul az állásfoglalás.

Top cikkek
Érdemes elolvasni
1
Vélemény
NOL Piactér

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.