A polgármester rendesen kiosztotta az államtitkárt

Már azon is csodálkoztam, hogy a pedagógusok nagyobb ellenszegülés nélkül tudomásul vették az iskolai átszervezéseket. Ha óvónő, védőnő, falugazdász lennék, élesen tiltakoznék - írta Sóvágó László hajdúszoboszlói polgármester, volt parlamenti képviselő.

A Facebook közösségi portálon osztotta ki Klinghammer István felsőoktatási államtitkárt Sóvágó László, Hajdúszoboszló város polgármestere. Sóvágó László 1990-1994 kközött az MDF parlamenti képviselője volt, négy évig alelnökként dolgozott a parlament önkormányzati bizottságában, és már 1994 óta Hajdúszoboszló polgármestere.

A városvezető Klinghammer Istvánnak a Magyar Nemzetben megjelent nyilatkozatára reagált. Sóvágó László ezt írta: "már azon is csodálkoztam, hogy a pedagógusok nagyobb ellenszegülés nélkül tudomásul vették a számukra, de a tanulóknak is hátrányokat okozó iskolai átszervezéseket. A napokban az óvónőkről nyilatkozott Klinghammer államtitkár. Mélyen sértően, de alig hallottam tiltakozást."

Mint Sóvágó irja: "az óvónőknek, a védőnőknek, a falugazdászoknak - mondta Klinghammer a Magyar Nemzetben - elég lesz a kétéves főiskolai képzés: bizonytalanabb a tudásuk annál, hogy egyetemre menjenek, de szorgalmasak és szeretnének továbbtanulni". A polgármester föltette a kérdést: "hogy mit jelent a bizonytalan tudás? Kimondani nem merem, de körülírhatom: az okos ellentéte. Ha óvónő, védőnő, falugazdász lennék, élesen tiltakoznék".

Top cikkek
Érdemes elolvasni
1
Vélemény
NOL Piactér

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.