Az egyetemi vizsgálat lezárulta kapcsán azt írta "A plágiumvád margójára" című Facebook-bejegyzésében: Nem tudom, hogy értik-e elemzők, közírók, újságírók, hogy amikor azt hangoztatják, hogy bár a civilizált országok jogrendjében a vádlónak kell bizonyítani a vádlott bűnösségét, ezzel szemben a politikában megfordul a bizonyítási kényszer és a megvádoltnak, a meggyanúsítottnak kell eloszlatnia a gyanút, akkor ezzel hozzájárulnak a közélet barbarizálódásához, a permanens karaktergyilkosságokhoz. A jobb értés kedvéért teszem ide, hogy e logika termeli a „libás Bajnait”, a „wizz-aires Oszkót” stb..

Én - folytatta - nem fogadom el ezt a megközelítést. Azért sem teszem, mert évtizedes politikai pályafutásom alatt jogos kritikák vagy éppen megalapozott szakmai, politikai támadás mellett annyi aljas gyanúsítgatással találtam magamat (nem egyszer családomat) szemben, hogy volt lehetőségem nem csak megérteni, de számtalanszor megérezni is, hogy miként ölhet már maga a legabszurdabb gyanú is, ha azt készek vagyunk tényként elfogadni.

A politikai vád a politikai harc része. A vád a szembenálló erők elsütött fegyvere, és szinte biztos, hogy valamekkora sérülést okoz. Mert mindig van, aki elhiszi a gyanút, a vádat, a legképtelenebbet is. Hogy végül megöl-e az elsütött fegyver, az két tényezőtől függ: a célzás pontosságától, azaz a gyanú megalapozottságától, másrészt pedig a választói sokaság, különösen pedig saját politikai oldalad reakciójától - fogalmazott.

Orbán nem azért nem bukott bele a tokaji szőlőbotrányba, mert az megalapozatlan volt, hanem mert dacára az Orbánnal szembenálló igazságnak, támogatói kitartottak mellette. Ezzel szemben Schmitt minden ellenkező állítással szemben nem azért mondott le, mert egy erkölcsi nagyság, hanem mert a jobboldal is kihátrált mögüle. És van egy harmadik eset is. Amikor saját politikai közösséged már akkor ítéletet mond, amikor még csak gyanú van, de nincs bizonyíték. Ez a motivációktól függően vagy irracionális, vagy amorális, esetleg mindkettő - véli Gyurcsány.

Az előzőek szerint mindegy lenne, hogy mi az igazság? Egyáltalán nem. De mivel tudjuk, hogy a politika nem csak a tények, hanem (rövid távon pedig leginkább) a látszatok, az értelmezések harca is, ráadásul mindez nem egyszer erkölcsi köntösbe öltöztetve, a még érteni akaró keveseknek érdemes megpróbálni nem önként gyalogolni a politikai vágóhídra. Az ellenfelek mindig meg akarnak szabadulni riválisaiktól. Ebben az ügyben is ez volt a tét. Sokan kívánták ezt a kormány és nem kevesen az ellenzék oldalán is. Bármi áron. A jobboldal ebben a küzdelemben nem érdekes. De mit gondoljunk azokról a balliberális demokratákról, akiknek elég volt a jobboldal keltette gyanú?

Gyurcsány Ferenc azzal zárta sorait: a demokratikus politikust támogatói emelik magasra vagy engedik a vereségbe zuhanni. 2014-ben meglátjuk, hogy hány választó kívánja azt az alternatívát amit mi, a Demokratikus Koalíció kínálunk és mások mellett én is megszemélyesítem. Addig pedig jó munkát kívánunk ellenfeleinknek és barátainknak.