A pécsi diákok megerősítették a kormánynak adott ultimátumot

A pécsi egyetemisták is támogatják azt a kormánynak adott ultimátumot, amit hétfőn az ELTE fórumán fogalmazott meg a Hallgatói Hálózat (HaHa) arra az esetre, ha a politikai vezetés továbbra sem veszi komolyan a diákokat.

A Pécsi Tudományegyetem bölcsészkarán kedd este fórumot tartott a Hallgatói Hálózat. A mozgalom rendezvényen felszólaló aktivistái arról beszéltek, hogy az egyetemisták eddig nem kaptak érdemi választ a felsőoktatás átfogó reformját sürgető követeléseikre, ugyanakkor a kormány cinikus és hazug kampánnyal próbálja lejáratni a demonstráló hallgatókat. Barabás Richárd, a HaHa aktivistája úgy vélekedett, hogy az említettek miatt a felsőoktatást sújtó válság tovább mélyült. A helyzetet rontotta, hogy az év végén milliárdokat vontak el az egyetemektől. Minderre nem orvosság, mondta Barabás, hogy a kormány – afféle komisszárként – kancellárokat küldött az intézményekhez.

Mint arról írtunk, előző napon Budapesten, az ELTE bölcsészarán volt hasonló fórum, s ott a résztvevők úgy határoztak, hogy amennyiben a kormány február 11-éig nem teljesíti a hallgatók, az oktatók és a szakszervezetek által elfogadott követeléseket, akkor az egyetemisták élni fognak a tiltakozás minden létező formájával, s nem riadnak vissza a polgári engedetlenség módszereitől sem. Barabás megkérdezte a pécsi fórum nyolcvan résztvevőjét, hogy támogatják-e a fővárosban elfogadott ultimátumot, s a hallgatók egyöntetűen igennel szavaztak. A hallgatók egyébként akkor állnának el a demonstrációktól, ha a kormány teljesítené a diákság hatpontos javaslatát, visszaadná az egyetemeknek a múlt év végén elvont pénzeket, és minden szakon lennének államilag finanszírozott helyek.

A pécsi egyetem Hallgatói Hálózata arról is döntött, hogy felállít több munkacsoportot, amelyek igyekeznek meggyőzni a társadalmat az egyetemisták igazáról. Így külön team foglalkozik majd azzal, hogy a hallgatóság felsőoktatásról vallott elképzeléseit szabadegyetem-szerűen, illetve az interneten terjesszék, s munkacsoportja lesz annak, hogy minél hatékonyabb művészi és reklámeszközökkel hassanak az emberekre. Lesz egy csapat, amelyik a középiskolásokat igyekszik megszólítani, egy másik pedig azért felel, hogy minél több diákot, szülőt, nagyszülőt és tanárt sikerüljön bevonni az egyetemisták akcióiba.

Top cikkek
Érdemes elolvasni
1
Vélemény
NOL Piactér

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.