A patikák fele bajban van
Augusztusban a kormány úgy próbálta segíteni a patikavállalkozásokat, hogy a nagykereskedőktől hárommilliárd forintot átcsoportosított a javukra. A nagykereskedők erre válaszul sorra mondták fel a korábbi – jelentős kedvezményeket tartalmazó – szerződéseiket a gyógyszertárakkal. Volt olyan nagykereskedő, amely a korábbi 30 napos fizetési határidőt 10 napra módosította, a kiszállítások gyakoriságát is csökkentette. Ez viszont nehéz helyzetbe hozta a gyógyszertárakat, eladósodottságuk nő.
Mikola Bálint, a szövetség elnöke az MTI-hez csütörtökön eljuttatott közleményében állította: a helyzetet súlyosbítja, hogy a döntéshozók egyértelműen eredményesnek tartják az intézkedést. A Magángyógyszerészek Országos Szövetsége korábban az Emberi Erőforrások Minisztériumának is jelezte: nem tartja megfelelőnek az intézkedést, hiszen a gyógyszertár-működtetés forrásainak hiányát sem átmenetileg, sem tartósan nem segíti a nagy- és kiskereskedelmi árrés átcsoportosítása.
Az átcsoportosítás óta eltelt rövid időszak alatt néhány kispatikán kívül csaknem félezer gyógyszertárat rendkívül hátrányosan érintett a nagykereskedők "viszontválasza", azaz a kereskedelmi szerződések módosítása – írta a szervezet elnöke. A kereskedelmi árrés-átcsoportosítást követően a MOSZ azonnali konzultációt kezdeményezett a Gyógyszer-nagykereskedők Szövetségével.
Az augusztusi, mindhárom, a gyógyszerpiacot meghatározó nagykereskedelmi cég vezetőjével folytatott tárgyalást követően szeptember 19-én megkezdődtek a szakértői szintű megbeszélések is, amelyeken egyebek mellett egy vezetői és egy szakértői munkacsoport felállításáról is döntöttek. A feladat a jelenlegi helyzetben az együttműködés fenntartása – közölte a MOSZ elnöke.