A pártok besétáltak a Jobbik 'cigánycsapdájába'

A romákkal kapcsolatos felhevült közhangulat elsősorban a Jobbiknak kedvez, amely a "cigánybűnözés" fogalmának marketingcélú alkalmazásával baloldali szavazókat is megszólíthat. Miközben egyre nő romák és nem romák között a feszültség, az összes párt a Jobbik által állított csapdában vergődik, amely szerint a "cigánybűnözés-vita" pusztán rendészeti kérdés volna.

Képtelenek kitörni a pártok abból a közbeszédből, amelyet a Jobbik alakított ki a romakérdés kapcsán. Amikor Orbán Viktor Fidesz-elnök arról beszélt, hogy "a cigány származású bűnelkövetők aránya napról napra emelkedik", az általános közvélekedéshez igazodott, és egyben igazolta is e félelmeket - mondta a FigyelőNetnek Szomszéd Orsolya, a Vision Consulting elemzője.

Szerinte ez a téma alkalmas arra, hogy elvonja a figyelmet a miniszterelnök reformterveiről, de Orbán arra is ügyelt, hogy elhatárolódjon a Jobbiktól. Mindez a szakértő szerint azt mutatja, hogy Jobbik léte kihívás a Fidesznek, mert elszívhatja a legnagyobb ellenzéki párttól a radikális és protestszavazókat.

Orbán gesztusa veszélyes lehet

Böszörményi Nagy Gergely, a Nézőpont Intézet elemzője szerint azzal, hogy Orbán elutasította a "cigánybűnözés" fogalmát, a politikai közép felé tett gesztust, egyben vállalta a radikális jobboldal támadásának kockázatát. Mint mondta, egészen a közelmúltig az SZDSZ és az MSZP a rasszista-antirasszista ellenpár mentén alakította retorikáját.

A Jobbik viszont ezzel ellentétesen, a "cigánybűnözés" fogalmának marketingcélú bevezetésével kizárólag az etnikai kérdésre egyszerűsítette ideológiáját. A "felhevült napirend" a Jobbiknak kedvez, mert radikális álláspontjával még baloldali szavazókat is meg tud szólítani.

Juhász Attila, a Political Capital kutatási igazgatója az FigyelőNetnek azt mondta: miközben egyre nő romák és nem romák között a feszültség, a pártok és a politikusok futnak az események után, és a Jobbik által rendészeti problémává degradált "cigánybűnözés-vita" csapdájában vergődnek.

A Fidesz eddigi Jobbik-stratégiája befuccsolt

A Fidesz eddigi stratégiája - átvenni a radikálisok témáit, üzeneteit - nem működik, társadalmi veszélyessége pedig óriási. Nem az a kérdés, hogy a Jobbik hány százalékot szerez, hanem az, hogy e csapdának milyen hatása lesz a társadalomra.

„Ha bejut az Európai Parlamentbe, illetve az eddiginél sokkal jobb infrastruktúrával és szervezeti hátterrel rendelkező pártként politizál majd a Jobbik, akkor sokkal nehezebb elhitetni róla, hogy a szocialisták szekerét tolja, hiszen minden egyes megnyilvánulása ez ellen a politika ellen irányul" – vélekedett Juhász a hvg.hu-nak nyilatkozva. És ha a Jobbik jövőre az Országgyűlésbe kerülne, ha valakivel, ilegfeljebb a Fidesszel képzelhető el együttműködése, és nem az MSZP-vel. A Fidesz azonban aligha kényszerül majd rá, hogy formális koalíciót kössön a radikálisokkal - véli Juhász.

Az elemző egyébként a Jobbik szempontjából taktikai hibának látja, hogy óvatos a Fidesszel, és még mindig tapad rá. Feltehetően tart a nagy párt erejétől, és továbbra is maradna a jobboldali médiaholdudvar kegyeltje.

Top cikkek
Érdemes elolvasni
1
Vélemény
NOL Piactér

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.