A nyugdíjba küldött bírák taníthatnák be az utódaikat

Szükség van a nyugdíjba vonuló bírák segítségére, mert a helyükbe lépő fiatalokat még instruálni kell - ezt Handó Tünde jelentette be egy szakmai konferencián. Az Országos Bírósági Hivatal elnöke szerint a távozó idős kollégák mediátorként komoly szerepet vállalhatnának válóperek, gyermekelhelyezési eljárások során is. A tervek szerint az alsóbb szinteken dolgozó bírák rendszeresen szakmai gyakorlaton vesznek majd részt a Kúrián.

Mentorként és mediátorként dolgozhatnának tovább a nyugdíjas bírák - jelentette ki Handó Tünde, az Országos Bírósági Hivatal elnöke pénteken a Heves megyei Felsőtárkányban.

Handó Tünde a magyar bírósági szervezet elnökeinek értekezlete alkalmából tartott sajtótájékoztatón közölte: ezzel volna megteremthető a nyugdíjkorhatár elérése után nyugállományba vonuló bírák továbbfoglalkoztatása.

Fontos feladat ugyanakkor egy egységes eljárás kialakítása annak érdekében, hogy átsegítse a bíróságokat azon a helyzeten, amelyet a bírók tömeges kiesése okoz - tette hozzá. Mint elmondta, a mentorként tovább dolgozó bírók feladata volna fiatal kollégáik instruálása, erre ugyanis eddig nem volt idő a feszített munkarendben. Kitért arra, hogy mediációt is végezhetnének a szervezetből kikerülő kollégáik, például válóperek során a vitás ügyek, például a gyermekelhelyezés békés megoldása érdekében.

Az Országos Bírósági Hivatal elnöke arról is szólt, hogy a jövőben jobban kell gazdálkodni a bíróságok emberi erőforrásával, ugyanis ma a bírák munkájának akár 50 százalékát is olyan adminisztrációs feladatok elvégzése köti le, amelyeket alacsonyabb végzettséggel is el lehetne látni.

Közlése szerint ezért a jövőben egységesíteni kívánják, mi az, amit csak egy bíró végezhet el, és mi az, amit egy titkár, illetve egy adott időszakban mennyi a megengedhető ügyszám egy-egy bíró számára. Handó Tünde elmondta azt is, szintén fontosnak tartja, hogy a bíróságok munkája a jövőben megismerhetővé váljon az állampolgárok számára, mert így átlátható az igazgatás és az ítélkezés gyakorlata.

Darák Péter, a Kúria elnöke arról szólt, hogy rendszeressé kívánják tenni az alsóbb szinteken ítélkező bírák szakmai gyakorlatát a Kúrián, annak érdekében, hogy azok betekintést nyerjenek a legfőbb bírósági szervezet mindennapjaiba. Ugyanakkor a Kúria is értesülhet ezáltal az alsóbb szintek legégetőbb jogalkalmazási problémáiról; hosszabb távon 3-6 hónapos szakmai gyakorlatokat kívánnak szervezni - mondta a főbíró.

A tanácskozáson a törvényszékek és az ítélőtáblák elnökei vettek részt.

Top cikkek
Érdemes elolvasni
1
Vélemény
NOL Piactér

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.