A nemzetiségi önkormányzatok vezetőivel tárgyalt Balog Zoltán

A támogatási rendszer változásairól, az intézmények fenntartásáról, valamint a nemzetiségek országgyűlési képviseletéről egyeztetett Balog Zoltán, az emberi erőforrások minisztere a 13 országos nemzetiségi önkormányzat vezetőjével.

A tárcavezető jelezte: szeretné, ha együtt kihasználnák azt az előnyt, hogy a nemzetiségi ügyek, az oktatás és a kultúra immár egy minisztériumhoz tartozik. 

Az intézmények fenntartásával kapcsolatosan kiemelte, hogy az Országos Roma Önkormányzat élen jár, és más nemzetiségek is előreléptek. Fontos, hogy ez jól sikerüljön, mert egy újabb körben ez alapján fogják megítélni, hogy rá lehet-e bízni a nemzetiségekre saját kultúrájukat, oktatásukat - mutatott rá Balog Zoltán, hozzátéve, hogy ehhez minden segítséget megadnak majd.     

A miniszter szólt arról is, hogy módosul a támogatáskezelő intézményrendszere és a szabályozás is, és ez ügyben számít az érintettek segítségére, véleményére. Ismertette, hogy a támogatás közvetítő szervezete a Wekerle Sándor Alapkezelőtől az Emberi Erőforrások Minisztériuma (Emmi) támogatáskezelőjének irányítása alá kerül.     

Kitért arra is, hogy érdemes elkezdeni a felkészülést 2014-re, amikor lehetőség lesz a nemzetiségek országgyűlési képviseletére. Arra bíztatta a résztvevőket, gondolják át, hogyan tudnak saját jogon bejuttatni képviselőt a parlamentbe, illetve készüljenek fel az úgynevezett szószólói rendszerre is.

Mint mondta, bízik benne, hogy a kezdeményezést a környező országok is pozitívan fogadják, s azon reményének adott hangot, hogy nemzetiségek anyanyelvükön szólalhatnak meg a magyar parlamentben.

Top cikkek
Érdemes elolvasni
1
Vélemény
NOL Piactér

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.