A nemzeti együttműködésnek a kaszinótojást is bírnia kell

Megszüntette a II. és III. kerületi bíróság hétfőn azt a garázdaság miatt indult szabálysértési eljárást, amelynek előzménye, hogy a vám- és pénzügyőrség egyik épületében Dániel Péter ügyvéd a reggeliként elfogyasztott kaszinótojás maradékával összekente a hivatalban kifüggesztett nemzeti együttműködés nyilatkozatát; a végzés jogerős.

Dániel Péter ellen a vám- és pénzügyőrség közép-magyarországi regionális parancsnoksága tett feljelentést, mondván, az eset megbotránkozást keltett a jelen levőkben, továbbá a köznyugalmat jelentősen megzavarta.

Az ügyvéd a bíróság előtt elmondta: demagógnak, hazugnak tartja a nyilatkozatot és több ponton jogsértőnek is, mivel pártsemleges közintézményekben kellett azt kifüggeszteni. Külön szólt arról is, hogy a nyilatkozat több pontját is vitatja, ezért nyomta a bekeretezett üvegre a kaszinótojás maradékát, majd - mivel nem akarta, hogy az lepotyogjon és ezzel koszt csináljon - szétkente. 

A bíróság alkotmánybírósági határozatokra hivatkozva kimondta: a történtek a véleménnyilvánítás határán belül értékelhetők. Ez csak akkor korlátozható, ha más alapjogot nem sért. A rongálással összefüggésben a bíróság kifejtette: az akkor valósulna meg, ha kár keletkezett volna. Kimutatható kiadás azonban nem keletkezett, a vám- és pénzügyőrség takarítónője ugyanis letakarította a bekeretezett nyilatkozatot.

Az ügyvéd a bíróság folyosóján újságíróknak azt mondta: nem ez volt az egyedüli eset, a Teve utcai rendőrpalotában, a Váci rendőrkapitányságon, a XIII. kerületi rendőrkapitányságon, valamint a Főpolgármesteri Hivatalban filctollal firkálta össze a nyilatkozatot, s azokban az esetekben nem indult ellene semmilyen eljárás. Mint mondta, ezekre a nyilatkozatokra vagy egy nagy nullát rajzolt, vagy egy "lekonyuló szájú arcot", így érzékeltetve, hogy álláspontja szerint milyen szomorú, hogy kifüggesztik - ahogy fogalmazott - "ezt a marhaságot".

Dániel Péter arról is beszélt, büszke arra, amit tett és folytatni kívánja azt.

A "Legyen béke, szabadság és egyetértés" mottóval kezdődő politikai nyilatkozatot június 14-én fogadta el az Országgyűlés 260 igen, 66 nem szavazattal, 46 tartózkodás mellett. A dokumentummal az Országgyűlés azt  
nyilvánította ki, hogy az áprilisi választásokon új társadalmi szerződés született, amellyel a magyarok egy új rendszer, a nemzeti együttműködés rendszerének megalapításáról döntöttek.

A döntés nyomán hatályba lépett kormányhatározat azt mondja ki, hogy a központi államigazgatási szervek és területi, helyi szervei, valamint a kormány általános hatáskörű területi államigazgatási szerve, továbbá a Magyar  
Honvédség katonai szervezetei és a katonai igazgatás területi szervei által feladatuk ellátása során használt középületekben a Magyar Közlönyben közzétett szöveggel, a szerv vezetője által meghatározott méltó, a középület sajátosságainak megfelelő, jól látható helyen ki kell helyezni a nyilatkozatot.

A kormányhatározat melléklete a kihelyezés módját is meghatározza. E szerint a színes formátumban, méltó minőségben nyomtatott, nyomdai kivitelezésű nyilatkozatot legalább 50×70 centiméter méretű, álló téglalap alakú keretbe kell foglalni. A melléklet rögzíti azt is, hogy a kihelyezett nyilatkozat megfelelő állapotáról és szükség szerinti cseréjéről intézkedni kell.

Top cikkek
Érdemes elolvasni
1
Vélemény
NOL Piactér

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.