A negyvenes férfi a tipikus áldozat?

Mennyien lehetnek azok, akik bűncselekmény áldozatává válnak, de nem tesznek feljelentést? Mitől félnek az emberek, s miként tennék lakókörnyezetüket biztonságosabbá? Egyebek mellett ezekre a kérdésekre várnak választ három településen a hamarosan kezdődő áldozatkutatás során.

A budapesti III. kerületben, Székesfehérvárott és Mezőtúron folytatnak hamarosan áldozatkutatást az Országos Kriminológiai Intézet (OKRI) kezdeményezésére – jelentette be hétfőn Barabás Andrea Tünde kutatásvezető, az OKRI osztályvezetője. Az uniós támogatással megvalósítandó felmérésben a Helyi Obszervatórium Nonprofit Kft., valamint a helyi önkormányzatok és a rendőrség is közreműködnek.

A kriminológus elmondta: lakossági fórumokon és interneten is kitölthető kérdőívek segítségével – ami az okri.hu honlapon érhető el, s azt lakóhelytől függetlenül bárki kitöltheti – egyebek mellett arra keresik a választ, hogy kik és milyen bűncselekmény áldozatává váltak, tettek-e feljelentést, s ha igen, kaptak-e valamilyen segítséget, és az ügy milyen eredménnyel végződött.

Azt is szeretnék megtudni, hogy az emberek milyen bűncselekményektől tartanak leginkább, lakókörnyezetük mely részeit gondolják veszélyesnek és szerintük mit kellene tenni, hogy környezetük biztonságosabbá váljék.

A kriminálstatisztika szerint tavaly mintegy 250 ezer személy vált bűncselekmény áldozatává, vagyis ötödével többen, mint egy évvel korábban. Az érintettek nyolcvan százaléka vagyon elleni, de minden tizedik ember valamilyen személy elleni cselekmény sértettje volt. Talán meglepő, de csak harmaduk nő, a tipikus áldozat tehát a negyven-ötven év közötti férfi.

Külföldön, például Nagy-Britanniában rendszeresen folynak hasonló vizsgálatok, de Magyarországon eddig csak egyetlen alkalommal végeztek áldozatkutatást. A mostani vizsgálódás célja egyrészt a látencia felmérése, vagyis: mennyi lehet azoknak a bűncselekményeknek a száma, amelyek nem jutnak a hatóságok tudomására.

Ugyanakkor azt is igyekeznek majd feltárni – hangsúlyozta a kutatásvezető –, hogy milyen támogatási rendszer lenne alkalmas az áldozatok, illetve családtagjaik segítésére. Ez azért is fontos kérdés, mert Magyarország az EU soros elnökeként kinyilvánította azon szándékát, hogy konkrét lépéseket kezdeményez az áldozatvédelem terén.

A regisztrált csaknem 450 ezer bűneset számos sértettjéről azonban semmit nem tudni. Ugyanakkor arról sincs információ, hogy mennyien lehetnek azok, aki áldozattá váltak ugyan, ám a bűncselekményt követően nem tettek feljelentést. A bejelentés többnyire a bagatell esetekben marad el, de előfordulnak súlyos bűncselekmények – ilyen lehet például nemi erőszak – is, amelyeket a különösen kiszolgáltatott sértett nem mer jelenteni.

Top cikkek
Érdemes elolvasni
1
Vélemény
NOL Piactér

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.