A NAV is visszapattant a Kuruc.infóról

Próbálkoztak a magyar hatóságok a szélsőséges portál leállításával, de nem tudtak mit kezdeni az amerikai szerveren működő honlappal.

Nemcsak információkat nem adnak át a magyar hatóságoknak az amerikaiak a Kuruc.info megregulázása érdekében, hanem azt is megtagadták, hogy lefoglalják azokat a szervereket, amelyek „elhallgattatásával” – legalábbis ideiglenesen – felfüggeszthették volna a szélsőjobboldali portál működését.

Nemrég „fulladt be” az a nyomozás is, amelyet a NAV indított adócsalás és más bűncselekmények gyanújával ismeretlen tettesek ellen, mivel az Amerikai Egyesült Államok az adócsalási ügyben sem adott ki információt a területén működő szerveren futó portállal kapcsolatban.

A nyomozás egy, a Kuruc.info ré­szére feladott hirdetés miatt indult még 2010-ben, amelyről a hirdetés felvevői nem adtak számlát, mondván: ők nem számlaképesek. A hirdetés azonban rendben megjelent. Akkor kezdtek el vizsgálódni a ­NAV-osok a szélsőjobboldali portál pénzügyi hátterével kapcsolatban, egészen pontosan a bevételek után be nem fizetett adók miatt. 2013 júniusában azonban felfüggesztették a nyomozást, mert elvileg az adócsalást az amerikai törvények sem pártolják, de 5000 dollárnál kisebb ügyekben az USA senkinek nem nyújt jogsegélyt – még az ilyen esetekben sem.

Az ügyészség szerint ez, és több más példa is cáfolja, hogy ne próbálnának megtenni mindent annak érdekében, hogy kiderítsék, kik készítik a sokak szerint az alaptörvényt és más törvényeket is sértő portált. ­Deutsch Tamás kedden 72 órát adott az ügyészségnek, hogy „törvényes kötelezettségének eleget téve felszámolja ezt a gennyláda náci portált”, különben ugróiskolát fog rajzolni a Legfőbb Ügyészség épületéhez.

Deutsch „beszólása” nem aratott osztatlan sikert. Abban még csak-csak egyetértenek a kritikusai, hogy a Kuruc.info mérgezi a közéletet, következmények nélkül követnek el bűncselekményeket, személyes adatokkal élnek vissza, személyiségi jogokat vesznek semmibe. Akkor sem szerencsés azonban – jegyezték meg a Kuruc.infóval kapcsolatban az ­amúgy Deutschcsal egyetértők –, ha egy politikus háromnapos határidővel megrendeléseket ad a nyomozó hatóságnak. Még akkor sem, ha egyébként abban szerintük is van igaz­sága a képviselőnek, hogy a hatóságok mintha nem találnák a megoldást a Kuruc.info-problémára.

Egy lapunknak nyilatkozó szakértő ugyanakkor arra hívta fel a figyelmünket, hogy az angol (de más nyugat-európai) futballhuligánok is jellemzően amerikai, kanadai és új-zélandi szervereken publikált internetes oldalakon szervezkedtek egymás és a hatóságok ellen. Érdekes módon ezek az országok el tudták érni, hogy sajtószabadság ide, véleménynyilvánítás szabadsága oda, az amerikaiak napok alatt leállították az uszító szervereket, és kiadták a kért információt az érintett országoknak.

Top cikkek
Érdemes elolvasni
1
Vélemény
NOL Piactér

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.