A Nap-kelte megy, a Fidesz jön?

A Nap-keltében nem voltak hajlandók megválaszolni a kérdéseket a Fidesz–KDNP potentátjai. Hétfőig eldöntik, hogy a köztelevízió új műsorába elmennek-e.

A hétvégén dönti el a Fidesz, hogy ha meghívást kapnak, szerepelnek-e majd hétfőtől a Magyar Televízió (MTV) új reggeli műsorában - mondta Havasi Bertalan, az ellenzéki párt sajtófőnöke. A Nap-keltében, amelynek szerződését azonnali hatállyal felmondta a köztelevízió, 2006 ősze óta nem vettek részt a Fidesz és a KDNP politikusai.

- A Fidesz jelenleg még tájékozódik az ügyben - közölte Havasi Bertalan.

Az MTI más forrásból származó információi szerint azonban az ellenzéki politikusok, ha meghívást kapnak, nagy valószínűséggel részt vesznek majd az új műsorban, bojkottjuk csak a Nap-keltét érintette, az MTV más műsoraiban eddig is szerepeltek.

Semjén Zsolt, a KDNP elnöke a Fidesz 2006. október 10-i Kossuth téri nagygyűlésén jelentette be, hogy a Fidesz és a KDNP nem vesz részt a köztelevízió Nap-kelte című műsorában, mert - mint akkor fogalmazott - olyan mélységbe jutott a tévé, amelyhez már nem tudnak asszisztálni. Az MTV másnap, október 11-én azt közölte az MTI-vel, hogy továbbra is minden parlamenti párt képviselőjét várják reggeli műsorukba.

A köztévé időközben elérte, hogy a műsorból távozzék Aczél Endre, Bánó András és Orosz József - az ő működésüket kifogásolta elsősorban az ellenzéki pártszövetség -, de a legfontosabb Fidesz-politikusok továbbra sem fogadták el a felkérést. De például Tarlós István vállalta a szereplést.

 

Top cikkek
Érdemes elolvasni
1
Vélemény
NOL Piactér

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.