A Nagy Imre-per hatodrendű vádlottja és Máté apostol is utcát kap

Tarlós István főpolgármester előterjesztése szerint kilenc újabb közterület nevének megváltoztatását fővárosi kerületi önkormányzatok, valamint magánszemélyek kezdeményezték.

Korábban névtelen közterületek elnevezéséről, illetve egyes nevek megváltoztatásáról döntött szerdán a Fővárosi Közgyűlés. A határozatot 20 igen és 3 nem szavazattal fogadták el, az MSZP nem vett részt a szavazáson. Tarlós István főpolgármester előterjesztése szerint a kilenc névváltozást fővárosi kerületi önkormányzatok, valamint magánszemélyek kezdeményezték.

Óbudán Kerényi Grácia költőről, műfordítóról neveznek el eddig névtelen közterületet, Soroksáron Túri István kertészmérnökről, tanárról és nemesítőről neveznek el utat, Csepel pedig a Koltói Anna utcának ad új nevet, Vermes Miklós tanítónak, a fizika szakmódszertana kimagasló alakjának nevét veszi fel. Terézvárosban a Szalmás Piroska utca neve változik meg, ez Németh László író, kritikus, műfordító nevét viseli.

A XIII. kerületben egy jelenleg névtelen közterület Kopácsi Sándor nevét veszi fel, ő az 1956-os forradalom idején Budapest rendőrfőkapitánya, majd a Nemzetőrség helyettes főparancsnoka, a Nagy Imre-per életfogytiglanra ítélt hatodrendű vádlottja volt.

A II. kerületben egy névtelen területet Erdélyi Jánosról, a Kisfaludy Társaság titkáráról, a Nemzeti Színház egykori igazgatójáról neveznek el. A XV. kerületi Dembinszky utca Józef Wysockinak, az 1848-49-es forradalom és szabadságharc honvédtábornokának nevét veszi fel. A Zichy Mihály utat és a Városligeti körutat összekötő zuglói névtelen sétány Lev Tolsztoj orosz író nevét viseli ezután.

A soroksári Apostolhegy dűlő lakói azt kezdeményezték, hogy a Vágó köz elnevezésű területet Máté apostolra nevezzék át, mert az útszakasz nem tekinthető a - vele fizikai összeköttetésben nem álló - Vágó köz meghosszabbításának, és ez megnehezíti a tájékozódást. Az utca környékén több, apostolról elnevezett közterület is van, így János, Pál és Péter apostol nevét is viseli utca. A változások a közgyűlési döntés után harminc napon belül lépnek életbe.

Top cikkek
Érdemes elolvasni
1
Vélemény
NOL Piactér

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.