A MÚOSZ kiosztotta az Aranytoll-díjakat

Tizenhét díjazott vehetett át elismerést a Magyar Újságírók Országos Szövetsége (MÚOSZ), valamint a Sajtószakszervezet közös sajtónapi ünnepségén csütörtökön. Tizenketten Aranytoll-díjban részesültek. A MÚOSZ idén először tiszteletbeli tagokat is avatott.

Az újságíró-szervezet honlapján olvasható információk szerint Aranytoll-díjat vehetett át Balla Demeter, Batári Gyula, Gera Mihály, Hajdu Júlia, Hegyi Imre, Kovács Margit, Párkány László, Sárdi Mária, Szále László és Vadas Zsuzsa, valamint a határon túli magyar újságírók közül Horváth Sándor és Kartag Nándor.

A MÚOSZ Tiszteletbeli Tagja címben részesült Bitó László író, közíró, orvoskutató, Csillag Ádám dokumentumfilm-rendező, Váradi Gábor grafikus, arculattervező, Szűcs László újságíró, költő, irodalmár, az Erdélyi Riport hetilap és a Várad folyóirat főszerkesztője, valamint a Magyar Televízió örökös tagjai testületileg, így a cím jár Balogh Máriának, Bíró Miklósnak, Bednai Nándornak, Horváth Lórántnak, Horváth Ádámnak, Horváth Pálnak, Kudlik Júliának, Lénárt Istvánnak, Vitray Tamásnak és Mihályfi Imrének.

A kulturális újságírók Virág F. Éva-díját Hamvay Péter vehette át, a fiatal sportújságírók Németh Gyula-díját pedig Bodnár Zalán. A MÚOSZ Gazdasági Újságírók Szakosztályának Gazdasági Sajtó Díját az idén Csávás Sándor, az MTVA/MTI gazdasági újságírója kapta, a Környezetvédelmi, Vízügyi és Idegenforgalmi Szakosztályának elismerését, a Soó Rezső-díjat pedig Szitnyai Jenő vehette át.

A MÚOSZ elnöksége és választmánya 1978-ban határozta el, hogy emlékül és elismerésképpen Aranytollat adományoz a több évtizedes pályafutásuk alatt kiemelkedő munkát végző újságíróknak életművük elismeréseként.

A rendezvényen a Sajtószakszervezet Vasvári Pál-díjában részesült a békéscsabai Népújság Kft., a Vasvári Pál Emlékplakettet pedig Tripolszky László kapta.

Top cikkek
Érdemes elolvasni
1
Vélemény
NOL Piactér

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.