A MÚOSZ elhalasztaná a médiatörvény zárószavazását

Elhalasztaná a médiatörvény zárószavazását a Magyar Újságírók Országos Szövetsége (MÚOSZ), és úgy véli, hogy az alkotmányossági aggályokat is felvető törvényelemeket a nyilvánosság bevonásával, a sajtó szabadságának elfogadott európai normái alapján kell újragondolni.

A MÚOSZ elnöksége vasárnapi közleményében elismerve, hogy a mindenkori kormányzatnak kiemelt szerepe van a közmédiumok működtetésében, hangsúlyozza: az európai normák szerint a kormány erős felhatalmazása nem értelmezhető úgy, hogy az a közmédiumokra gyakorolt meghatározó befolyás más kontroll befolyások teljes kizárását jelentse. Ez utóbbiaknak a törvény jelenleg ismert formájában intézményes garanciái nincsenek - hívják fel a figyelmet.

A szervezet bíztatónak tartja a Cser-Palkovics András és Rogán Antal fideszes képviselők által benyújtott médiatörvény-csomaghoz érkezett módosító javaslatok irányát.

Mindenekelőtt a tájékoztatási kötelezettséget meghatározó paragrafusok korrekcióját, amelyben figyelembe veszik, hogy a magántulajdonú média számára - a korlátos állami erőforrásokat (frekvenciákat) használók kivételével - demokratikus jogállam nem szabhat feladatokat.

Hasonló tendenciát mutat a MÚOSZ szerint a válaszadási jog felülvizsgálatának szándéka, a terjesztők felelősségének törlése, valamint az, hogy láthatóan szűkíteni igyekeznek a törvény hatálya alá tartozó internetes tartalmak körét.

Rámutatnak azonban: az említetteken túl az új szabályozás keretei között - új elemként - elengedhetetlen lenne a sajtóra jelenleg vonatkozó objektív felelősség felülvizsgálata, valamint a közpénzből működő írott és elektronikus sajtó elhelyezése a közszolgálati rendszerben.

Ezért a MÚOSZ részletes javaslatait a következő napokban eljuttatja az Országgyűlés Kulturális és Sajtóbizottságának.

 

Top cikkek
Érdemes elolvasni
1
Vélemény
NOL Piactér

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.