A Munkáspárt a vörös csillagról és a horogkeresztről

A Munkáspárt szerint az Alkotmánybíróság keddi határozata az első fontos lépés lehet afelé, hogy a vörös csillagot és a munkásmozgalom más történelmi jelképeit bárki szabadon viselhesse.

A párt elnöksége közleményben üdvözölte az AB határozatát, és közölte, azt várják, hogy az Országgyűlés olyan új törvényt hozzon, amely maradéktalanul garantálja az állampolgároknak ezt a jogát.

Jelezték azt is, elfogadhatatlannak tartják, hogy az AB döntése "megnyitja az utat a horogkereszt és más fasiszta jelképek nyilvános viselése előtt".

Azt várják a kormánytól, határozottan lépjen fel a fasiszta szerveződések minden formája ellen, és törvényben tiltsa be a fasizmus nemzetközi jogilag is tiltott jelképeit - tették hozzá.

Az AB kedden április 30-i hatállyal semmisítette meg az önkényuralmi - nemzetiszocialista és kommunista diktatúrákkal kapcsolatos - jelképek használatát tiltó Btk.-paragrafust.

A testület álláspontja szerint az önkényuralmi jelképek büntetőjogi fenyegetettsége az emberi méltóság és az alkotmányos értékrend védelme érdekében indokolt lehet, ám a jelenlegi szabályozás túl tág, a jelképhasználatot általában rendeli büntetni, és ezzel aránytalanul korlátozza a véleménynyilvánítás szabadságát.

Top cikkek
Érdemes elolvasni
1
Vélemény
NOL Piactér

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.